Súlyos állapotban van Michal Kovac volt szlovák elnök

külföld
2016 október 01., 13:34
comments 18

A 86 éves politikust a pozsonyi Szent Mihály Kórház intenzív osztályán ápolják, és jelenleg mesterségesen lélegeztetik – közölte a TASR szlovák hírügynökséggel Ivan Netík, a belügyminisztérium szóvivője, aki szerint a család nem kíván több információt nyilvánosságra hozni Michal Kovác egészségi állapotáról.

A Novy Cas szlovák napilap korábban azt írta: a független Szlovákia első köztársasági elnökét (1993-1998), aki évek óta Parkinson-kórban szenved, először a kórház kardiológiai osztályán helyezték el, de az állapota hirtelen rosszabbodott, és mesterséges kómában tartják. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.