Tamás gyöngybetűkkel írt esszével szórakoztatta a szavazatszámláló bizottságot

politika
2016 október 02., 10:39
comments 204

Szépen gyűlnek olvasóink beszámolói az irreguláris szavazatokról, köszönjük!

Mercédesz szavazata például biztosan érvénytelen:

Péter más jellegű irregularitásra figyelt fel Zuglóban, ahol a Csibe bölcsődében kialakított szavazókörben szavazófülke helyett szavazóparavánok, illetve ilyen kis karton elválasztólapok közé terelték a szavazókat. Így neki alkalma volt meglesinie, hogy szavazott a szomszéd kalitkában egy néni, közvetlenül a bizottság orra előtt:

A törvénysértő zuglói megoldás. A törpeparaván nem szavatolta a szavazás titkosságát. Olvasónk felvétele.

Posztunk különdíjasa Tamás, aki gyöngybetükkel írt esszében fejtette ki véleményét a mai népszavazásról, egyben határozottan megsemmisítette a szavazólapot is.

UPDATE: Tamás szólt, hogy ő csak a szavazólapot barbarizálta, a gyöngybetűs levél barátja, Dániel műve. Dániel pedig volt olyan kedves, és megosztotta velünk a teljes levelet is:

Eszter szavazata még akár érvényes is lehet, attól függően, hogy melyik rubrikában vél két egymást metsző vonalat felfedezni a szavazatszámláló bizottság.

Leventéjé biztosan érvénytelen.

László sem aprózta el, illetve pont elaprózta. A kettétépett szavazólap biztosan érvénytelen.

Dániel sem hagyott kétséget szándéka felől.

Gábor aztán tényleg biztosra ment. Ha kört látott, abba rakott egy x-et:

Dani pedig egyszerűen magával vitte a szavazólap lényegi részét:

Nanni szomorú, halott szmájlit varázsolt a szavazólapból, és még némi személyeskedésre is futotta neki. Nanni, nem szép dolog a súlya miatt csúfolni a miniszterelnök urat!

Név nélküli olvasónk pedig SMS-ben kapott szavazásra buzdító üzenetet a +36209000604-es telefonszámról:

Alfonz, ha jól értem, magához vette a szavazólapot, helyette pedig egy MKKP-szóróanyagot adott le.

Kati egyrészt Simicska Lajos hallhatatlan idézetével, másrészt a magyar ikonfestészet meghaladhatatlan remekével üzent egyszerre - utóbbi kép az alaptörvény díszkiadásából való, amit gyerekei kaptak az érettségire a jó államtól.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.