Összecsapott a pót Trump a pót Clintonnal

külföld
2016 október 05., 04:27
comments 22

Megtörtént magyar idő szerint éjjel az amerikai alelnökjelölti vita, ebben az esetben a demokrata Tim Kaine és a republikánus Mike Pence összecsapása. A három elnökjelölti vita mellett ez általában nem számít fontosnak, most pedig bizonyos szempontból különösen igaz ez, hiszen Clinton és Trump egyaránt popkulturiális szereplők, ami nem mondható el erről a két ősz, illetve őszülő, sztenderpolitikus-kinézető fehér férfiról:

photo_camera Tim Kaine és Mike Pence. AFP PHOTO / Jewel SAMAD

Más kérdés, hogy Clinton és Trump is elég öregek (előbbi közel hetven, utóbbi már átlépte), továbbá Trumpról például lehet sejteni, hogy nem fog sokat foglalkozni a kormányzás unalmas részleteivel. Legalábbis amikor még egy másik embert akart meggyőzni arról, hogy az alelnöke legyen, John Kasich-et, akkor még azt ígérte neki, hogy a külpolitikát és a belpolitikát is oda fogja adni az alelnöknek. Ezért volt némi jelentősége ennek a vitának is.

A hosszas szópárbajon Kaine főleg Trump sértéseit és aljas húzásait sorolta, Pence pedig próbálta elterelni a témát, és a megszokott republikánus témákról, például az adócsökkentésről igyekezett beszélni. Érdekes, hogy Vlagyimir Putyinról továbbra is teljes az egyet nem értés a republikánus elnökjelölt és az alelnökjelölt között, Pence szerint az orosz elnök kisstílűen keménykedik, míg Trump szinte folyamatosan arról beszél, hogy mennyire nagyra tartja Putyint.

Trump egyébként végigtwittelte a vitát:

link Forrás

Szóval csakis rajongóknak:

link Forrás

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.