Már a második lecserélt Galaxy Note 7-es gyulladt ki

TECH
2016 október 09., 19:02
comments 121

Folytatódik a Samsung totális kálváriája, pár napon belül két esetben is előfordult, hogy csereként kapott Galaxy Note 7-es telefonok kaptak lángra az Egyesült Államokban.

Mind a négy nagy amerikai szolgáltató ezért azt üzente meg a felhasználóknak, hogy minden Note 7-es telefont visszavesznek, a már csereként kapott példányokat is.

photo_camera Fotó: Reddit

A Samsung közleményben jelezte, hogy mindent megtesznek ezeknek az eseteknek a kivizsgálásért, és felvették a kapcsolatot az érintett felhasználókkal.

Már az első tűzeset után is voltak olyan vélekedések, hogy a Samsungnak fel kéne függesztenie a cserélt Note 7-es telefonok forgalmazását, ez a második tűz után nyilván csak erősödni fog.

Szeptemberben tömegével kellett visszahívnia a Note 7-eseket a Samsungnak, de a vállalat azt állította, hogy azonosították és megoldották a problémát, ami a gyulladásokhoz vezetett és a cserébe adott telefonok már biztonságosak. (Verge)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.