A Népszabadság dolgozói felajánlották, hogy megveszik az újságot: 1 euróért

Média
2016 október 10., 13:22
comments 241

Miután a Mediaworks ma ígérete ellenére, betegségre hivatkozva mégsem volt hajlandó tárgyalni a Népszabadság dolgozóival, az újságírók ismét megpróbáltak bejutni a szerkesztőségbe, sikertelenül.

Nem jutottak be egyik bejáraton sem (Fotó: Ács Dániel)
photo_camera Nem jutottak be egyik bejáraton sem (Fotó: Ács Dániel)

Mivel a tulajdonos azzal az indokkal függesztette fel a lapot, hogy az veszteséges, ezért a szerkesztőség felajánlotta, hogy méltányos, 1 eurós áron megvásárolná a Népszabadságot, hogy használhassák a nevét.

link Forrás

Azért is szeretnének bejutni, mert többeknek a cuccai is bent vannak, de nem férhetnek hozzá, amit jogi szempontból aggályosnak tartanak, hiszen magántulajdonaikról van szó. Murányi később a szerkesztőség Facebook-Live közvetítésében azt mondta, hogy szerdán kaphatják majd vissza a dolgaikat.

Murányi András, a Népszabadság főszerkesztője (Fotó: Ács Dániel)
photo_camera Murányi András, a Népszabadság főszerkesztője (Fotó: Ács Dániel)

Az újságírók azt is sérelmezik, hogy nemcsak a lapot függesztették fel, hanem az archívumot, az eddigi munkájukat is elérhetetlenné tették.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.