Lehalt a Telekom

katasztrófa
2016 október 11., 07:44
comments 89

Több olvasónk is jelezte, hogy a telekomos kártyájukkal nem tudnak telefonálni és smst írni sem, a mobilnet pedig akadozik.

Ezen kívül a Magyar Telekom weboldala sem működik megfelelően, és bizonyos funkciók nem érhetőek el rajta.

A cég azt írta egy közleményben, hogy dolgoznak a hibák elhárításén és a felhasználóik türelmét kérik.

UPDATE 10.15

A Telekom ezt a közleményt adta a ki a poszt megjelenése után:

„Ügyfeleink egy része szórványosan hívásfelépülési hibát tapasztalhat, miközben ügyfeleink döntő többsége számára a szolgáltatás zavartalanul működik.

A probléma folyamatosan hárul el, ugyanakkor az ügyfélszolgálati hívószámok elérésében is bizonytalanság tapasztalható, ezért megnövekedett várakozási idővel kell számolni ügyfeleinknek.”

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.