Tarsoly Overdose-hoz hasonlította saját csaló cégcsoportját

bűnügy
2016 október 13., 11:07
comments 117

Jobb hasonlatot nem is találhatott volna Tarsoly Csaba, amikor saját, 25 év után bedőlt cégcsoportját a magyar csodalóból lett tenyészlóhoz, Overdose „Dózi”-hoz hasonlította első, bíróság előtti vádlotti meghallgatásán.

„Amikor a versenyló megsérül, nem árusítjuk ki a hentesnek, hanem előbb ráköltünk a gyógyulására. Overdose mögé is beállt a Mol és az OTP”

– magyarázta Tarsoly, miért kellett volna a magyar államnak pénzügyileg is megtámogatnia a cége reorganizációs tervét. Amit akkor – 2015 március 9-én – mutatott meg a magyar kormánynak, amikor már egyértelmű volt, hogy a pénzügyi felügyelet hosszas mulasztás után végül csak ráakadt arra, hogy 150 milliárd forintnyi nem létező kötvényt adott el ügyfeleinek a Quaestor-csoport.

Tarsoly szerint sem ő, sem vádlott-társai nem követtek el semmilyen bűncselekményt, pláne nem bűnszervezetben. Még azt is tagadta, hogy fiktív kötvényeket bocsátottak volna ki, de erre aztán végleg nem adott meggyőző magyarázatot: annyit mondott csak, hogy ők az MNB közbelépéséig rendesen fizettek, és mindig rendelkeztek a megfelelő felügyeleti engedéllyel.

A Quaestor-vezető szerint nem azok ülnek a vádlottak padján, akik tönkretették a cégcsoportot. Voltak ugyanis, állította, olyan cégvezetők, akik Tarsoly szerint megtévesztették őt, nem voltak a megfelelő szaktudás birtokában, viszont – különféle anyagi előnyöket kicsikarva – hogy elleplezzék felelősségüket, valótlanságokat állítottak a céges levelezésben, majd az ügyészségnek beszélve. Tarsoly szerint ezért az egész vádirat egy lózungra épül.

„Úgy tűnik, valakik nagyon védik őket. Ezeket a halandókat nem védi semmilyen büntetőjogi felelősség az ügyészség szemében.”

Ezzel elsősorban a cég treasury igazgatójára utalhatott, aki egyébként nem lett az ügy vádlottja, sőt, az ügyészség a Quaestor-ügy koronatanújává tette őt.

Arra is utalt, hogy szerinte valakik a Quaestor-csoport vagyonára akarhatták rátenni a kezüket, mivel a felszámolás során „hulladék áron” juthatnak hozzá az értékes vagyonelemekhez.

Tarsoly szerint koncepciós per van, alapvető vádlotti jogai nem érvényesülnek. A börtönben, ahol előzetesét tölti, csak napi 4-5 órát tölthet a nagyjából százezer oldalnyi nyomozati anyag feldolgozásával. A számítógépen, amit a büntetés-végrehajtás a rendelkezésére adott, nincsenek megfelelő programok, állítja, sőt, a szeptember közepe óta még a Microsoft Office licensze is lejárt.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.