A Népszabadság szerkesztősége pontról pontra cáfolja Pecina laptulajdonos állításait a megszüntetett napilapról

Tbg
POLITIKA
2016 október 16., 07:31
comments 308

Vasárnap reggel utolsó megmaradt fórumán, a Facebookon közölte a Népszabadság állva maradt szerkesztősége reakcióját Heinrich Pecina lapbezáró laptulajdonos állításaira, amiket az osztrák Profilnak adott interjúban tett.

Pecina az osztrák lapnak elmondta a lapot kiadó Mediaworks cég által korábban is kommunikált álláspontot.

Eszerint a Népszabadság huzamosabb ideje veszteséges volt, ráadásul tavaly el akarták adni a Magyar Szocialista Pártnak, ám ez nem akarta megvenni, így tulajdonképpen gazdaságilag szükséges volt a lap bezárása.

Magyarország legnagyobb példányszámű politikai napilapját egy hete teljesen váratlanul záratta be a tulajdonos a szerkesztőség tudta nélkül.

link Forrás

A szerkesztőség közleményében leírja:

  • Nem tudtak arról, hogy "egy pártnak" el akarta volna adni a lapot "ingyen", ezt velük nem közölték, ez ellen határozottan tiltakoztak volna.
  • 2015-ben éppen az MSZP-től vásárolta meg a lap kisebbségi tulajdonrészét Pecina, majd miután a szerkesztőségi részvényt nem sikerült megszerezni, igen költséges módon kiürítette a lapot. A gazdasági racionalitás nem látszik ezen döntés mögött a szerkesztőség szerint, főleg azzal együtt, hogy ingyen értékesítette volna a lapot, miután költségesen átszervezte.
  • Ahogy azon sem, hogy a cég eközben komoly hiteleket vett fel, hogy megvehesse a Pannon Lapok Társaságához tartozó megyei lapokat.
  • A szerkesztőség szerint a Pecina által szajkózott ötmilliárdos veszteség emlegetése „azért is megmagyarázhatatlan, mert csak 2014 óta volt részben, majd 2015 óta egyedüli tulajdonosa a Népszabadságnak.” A veszteség 2007 óta termelődött.

A Népszabadság szerkesztősége válaszát a Profilnak is elküldte.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.