Elvesztette az Iszlám Állam az apokalipszis csatáját

külföld
2016 október 16., 19:12
comments 93

A Törökország és az USA által támogatott szíriai lázadók kiűzték az Iszlám Állam csapatait Dabiqból. Ez a török-szír határhoz közeli városka önmagában talán nem lenne olyan jelentős, de az iszlám eszkatológia szerint itt lesz a végső csata Róma seregei és igazhívők között, ahol is a Mahdi, a megváltó győzelemre vezeti majd az iszlám erőit, közvetlenül a végítélet előtt. (Pontosabban ennek a csatának több lehetséges helyszíne is van, de például az Iszlám Állam szerint Dabiq a legvalószínűbb. Az Iszlám Állam magazinját is Dabiqnak hívják emiatt, és szimbolikus helyszíne miatt egy csomó embert itt végeztek ki.)

Na, hát most nem sikerült győzni, sőt, inkább kivonták a csapatokat, mielőtt a lázadók elfoglalták volna a várost. Az Iszlám Állam gyorsan jelezte is, hogy

ez nem AZ a csata volt.

A törökök azért támogatják a lázadókat, hogy az Iszlám Államot messzebbre szorítsák a határaiktól, de ezzel egyidejűleg a kurdokat is beszorítsák.

Eközben Irakban is gondokkal küszködik a pénzügyileg egyre rosszabbul álló terrorállam, a legnagyobb általuk irányított várost éppen visszafoglalni készül az iraki kormány.

link Forrás
photo_camera részlet egy IÁ propagandavideóból.

(Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.