A miniszterek már nem vállalják a pedofilgyanúba keveredett bicskei gyerekotthonvezető állami kitüntetését

bűnügy
2016 október 17., 07:39
comments 114

A diákjai szerint a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon legkiszolgálatottabb lakóit szexuálisan zaklató, szeptember végén felfüggeszett igazgató idén augusztus 20-án még bronz érdemkeresztet kapott. A kitüntetést Lázár János adta át az állami ünnepen.

A férfi legújabb ügye ugyan csak október 5-én pattant ki, amikor az RTL Házon kívül című műsorában megszólalt két diák, (mint kiderült, az igazgatót már szeptember 23-án felfüggeszették, miután a gyerekek gyámja jelezett), de volt már öt éve is vizsgálat az igazgató ellen, két nevelő és egy pszichológus bejelentése után. Akkor a gyerekeknél elérte, hogy vonják vissza a vallomásukat, így megúszta, a rendőrség egy év után lezárta a nyomozást.

Az ATV megpróbálta kideríteni, hogyan kaphatott állami kitüntetést a pedofíliával korábban is hírbe hozott igazgató.

A kitüntetést díszünnepségen átadó Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter azt válaszolta, hogy ő az Orbán Viktorral augusztus 20-án éppen Rio de Janeiróban tartózkodó, és a 2024-es budapesti olimpia megrendezési jogáért lobbizó Balog Zoltán minisztertársát helyettesítette. (Ugyanezt válaszolta korábban Bayer Zsolt szintén augusztus 20-án átadott kitüntetésére.)

A munkamegosztás ugyanis az, hogy a szociális terület fölött is diszponáló Balog szokta átadni az augusztus 20-i kitüntetéseket, Lázár pedig a március 15-ére időzített és elsősorban a közigazgatással összefüggésbe hozható jutalmakat.

Az ATV ezután megkereste az Emberi Erőforrások Minisztériumát. A válasz:

„Balog Miniszter úr távollétében valamennyi állami kitüntetést Lázár Miniszter úr adta át a Vigadóban. A kérdésben szereplő kitüntetettet a Kitüntetési Bizottság javasolta.”

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.