A 24.hu szerint elfogtak egy férfit a Teréz körúti robbantó után nyomozó hatóságok

bűnügy
2016 október 19., 15:23
comments 100

A lap cikkében ezen kívül nem szerepel érdemi információ, így nem tudni, kit és hol kaptak el. A hvg.hu közben arról ír, hogy magát a robbantót foghatták le a TEK tagjai.

A nap folyamán több olvasónk is jelezte, hogy nagy tekes csapatmozgósítást észleltek és elvileg jelenleg is zajlik valamiféle akció Keszthelyen, ezzel kapcsolatban korábban már kerestük a rendőrséget, de még nem kaptunk választ, így jelenleg nem tudni, van-e összefüggés a két hír között.

Szeptember 24-én este a budapesti belváros közepén, a Teréz körúton robbantott fel egy házi készítésű bombát egy férfi, közvetlenül akkor, amikor az arra járőröző két rendőr épp a bombát tartalmazó táska mellé ért. A nyomozók szerint a támadó célja egyértelműen a rendőrök meggyilkolása volt. Mindketten súlyos sérülésekkel kerültek kórházba, de azóta mindketten hazamehettek már.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.