Az iraki sajtó szerint az Iszlám Állam rendőrsége puccsal próbálkozott al-Baghdadi ellen

külföld
2016 október 19., 15:47
comments 51

Miközben zajlik Moszul ostroma, a helyi sajtóban arról keringenek hírek, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vezetőjének, Abu Bakr al-Baghdadinak nemrég sikerült túlélnie egy ellene induló puccskísérletet, amit a városban működő ISIS-es kvázi-hatóság vitt véghez.

Az iraki sajtó szerint az ISIS "rendőrfőnöke", Abu Othman tervezte meg a puccskísérletet, és a terrorszervezet négy központi épülete ellen is támadást intéztek az amúgy is ostromlott városban. Válaszként al-Baghdadi az al-Assra nevű milícia segítségével vágott vissza. Végül összesen hét ISIS-es rendőrvezetőt végeztek ki, mellettük számos további rendőrt is meggyilkoltak.

Az iraki lap arról is, amit már mások is pedzegettek, hogy al-Baghdadi már nincs a városban, és a szíriai Rakkába menekülhetett. (IraqiNews)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.