Nagyon emelkedik a Mészáros-közelbe került ex-Buda-Cashes cég részvényárfolyama

Lendületes emelkedéssel 36 forintra 40 forintra, tehát közel 15 százalékkal emelkedett az Opimus Nyrt. árfolyama a Budapesti Értéktőzsdén. Látszólag hír nélkül, legalábbis a cég nem tett a napokban semmilyen hivatalos bejelentést. Mintegy 2,5 millió részvény cserélt eddig gazdát.

Az Opimus leányvállalata az az Opimus Press, ami az év elején zárt körben kibocsátott 6 milliárd forintnyi kötvényt, és azóta is azt találgatják a médiapiacon, hogy mit fognak felvásárolni. A pletykák többek között a – talán még mindig Spéder Zoltán tulajdonában álló – CEMP-ről (Index, Portfolio, Napi, Inforádió), és főleg a Népszabadságot a közelmúltban kinyíró Mediaworksről szólnak (Nemzeti Sport, Világgazdaság, megyei lapok, rengeteg magazin).

Az Opimus egyébként korábban a dicstelen véget ért Buda-Cash vezetőinek érdekeltségében volt, azóta viszont zavaros helyzetbe került. A cég jelentős részét offshore cégek birtokolják – egy seychelle-szigeteki és egy nigériai (!) csoport –, a harmadik nagytulajdonos szekszárdi fideszesek cége. A cégben feltűnt Mészáros Lőrinc cégügyi előkóstolója, Csík Zoltán is.

További cikkeink
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.