„De én tudom ám, ki van a SIM-kártya ügy mögött!”

Már órák óta mászkáltunk Botos Tomival Izsófalván anonim SIM-kártyákat keresve, mikor ez a mondat végre elhangzott az önkormányzat épületének emeleti folyosóján.

Izsófalva egy pici település Borsod megyében, Kazincbarcikától 15 kilométerre. A Wikipédia szerint 1700 ember lakik ott, a többség a leghúzósabb északkelet-magyarországi szegénységnél valamivel talán jobb körülmények között.

A „lenyomozhatatlan” magyar SIM-kártyák sztorija most már hetek óta bonyolódik. A legalaposabban itt foglaltuk össze.

• A lényeg, hogy az elmúlt években több százezer SIM-kártyát adtak el a mobilszolgáltatók összesen 5-10 magánszemély, köztük hajléktalanok nevére;
  
• ezeket a kártyákat az eladás után a vásárló nevére aktiválták, ezután viszont pénzért továbbadták őket;
  
• az ilyen, előre aktviált SIM-kártya tényleges használóját nagyon nehéz lenyomozni, hiszen az ő neve egyetlen hivatalos papíron sem szerepel;
  
• az anonim kártyákat emiatt előszeretettel használják bűnözők;
  
• az évek óta nyugodtan zajló üzlet pedig azután került reflektorfénybe, hogy kiderült, az ISIS-es Saleh Abdeslam terrorcsoportja is ilyen hajléktana nevére aktivált, anonim magyar SIM-kártyát használt;
  
• a parlament emiatt most korlátozná az egy személy által megvásárolható kártyák számát.

Másfél héttel ezelőtt, amikor már bőven tartott a botrány, és fogadkoztak a politikusok, hogy ez így nem megy tovább, kipróbáltam, hogy lehet-e még ilyen anonim kártyához jutni.

Az interneten – még egy kis postai kavarodással együtt is – összesen négy napig tartott beszerezni 10 darab vadi új, de már aktivált, és így „lenyomozhatatlan” kártyát. A vásárlás idején, szinte véletlenül került a kezembe egy 2015-ös hivatalos levél egy SIM-kártya aktiválásáról, azon szerepelt egy izsófalvi cím és egy név. Az anonim kártyákat legalább másfél éve árusító kereskedő online profiljában nézelődve is ugyanennek a településnek a neve került elő. Ezután találtuk ki, hogy körülnézünk Izsófalván.

A hivatalos levélen lévő cím a térképen nem szerepelt, csak egy bizonyos „tanyaként” hivatkoztak rá, hagyományos utca, vagy házszám nem volt. Néhány percig tartott a főtéren lévő kirakodós ruhavásár mellett olyat találni, aki útba igazított. A vasúti töltésig, aztán az uborkaföldek mellett.

A tanyán viszont csak állatokat találtunk, egy lélek nem volt ott. Szerencsére a környéken valaki név alapján elirányított egy közel házhoz, hogy ott lesz, akit keresünk.

A. tényleg ott volt.

Azt mondta, hogy fogalma sincs semmilyen SIM-kártyáról, nem is hallott róla, hogy bárki ilyet árulna a környéken. Én korábban, a rendeléskor beszéltem telefonon az internetes árussal, az biztosan nem ő volt. A. azt mondta, hogy nem tudja, hogyan kerülhetett pont az ő neve egy hivatalos papírra.

Lehetetlen egy néhány perces beszélgetésben eldönteni egy vadidegenről, hogy igazat mond-e, de abban majdnem biztos vagyok, hogy nem A. a nagyfőnök az anonim SIM-kártyás bizniszben. Lehet, hogy tényleg tudta nélkül használták az adatait, ahogy mondta, de az is lehet, hogy egyszer fizetett neki valaki pár ezer, vagy esetleg tízezer forintot, a valódi üzlet méretéhez képest aprópénzt, hogy a nevét/címét használhassa. Izsófalva szegényebb részén volt a ház, ahol megtaláltuk A-t. Aki százezer lenyomozhatatlan SIM-kártyákon kaszál nagyot, az nem ilyen helyen él. Aki viszont itt él, az valószínűleg nehezen mond nemet pár ezer forintra, ha cserébe csak a pontos címét, és az anyja leánykori nevét, esetleg a személyi igazolványa számát kérik tőle.

A. nem tudott, vagy nem akart segíteni, de a településen tovább kérdezősködtünk, hátha egyszer valaki behív egy udvarba, kinyit egy pajtát, amiben tényleg százezer számra áll a híres izsófalvi SIM-kártya, vagy ha ezt nem is, legalább elcsípünk két utalást, hogy merre érdeklődjünk, ha tényleg fel akarjuk térképezni az üzletet.

Valamivel fél egy előtt értünk az önkormányzathoz. Az összes dolgozó egy pici teakonyhában ebédelt az emeleten. A polgármester kijött hozzánk a folyosóra, közvetlen volt, segítőkész, különösen ahhoz képest, hogy az utcáról, ebédidőben estünk be. Azt mondta, hogy SIM-kártyás sztorit a tévében hallotta, de az szerinte biztos, hogy ehhez Izsófalvának semmi köze. Neki azért szóltak volna, ha itt sok kártya papírja megy át. Amikor pár éve piranhát találtak a halastóban, azt is tudta mindenki estére, az RTL Klub is kint volt. Szóval biztos, hogy Izsófalván nincs ilyen telefonos üzlet.

„De én tudom ám, ki van a SIM-kártya ügy mögött!”

– mondta egyszer csak váratlanul a polgármester.

Soros György, az fizeti ki értük a pénzt.

Kiderült, hogy a polgármester civilben teherautót vezet, Görögország felé is járt, és látta a menekültek eldobált mobiljait. Szerinte azért szabadulnak meg tőlük, nehogy a határőrök a telefonok adataiból kikövetkeztessék, hogy korábban merre jártak. És az eldobottak helyére kell a sok százezer új kártya, ezeket fizeti Soros György. És már csak ezért sem lehet a dolognak semmi köze a településéhez, ami messze van a déli határtól, a menekültektől meg Soros Györgytől is.

Izsófalván (és nyilván nem csak ott) már annyira erősen, olyan kerek egésszé állt össze a kormánypropaganda valósága, hogy abból tetszőleges kérdésre adható válasz. Nem is kell elmondani konkrétan a Híradóban, vagy a lakossági fórumon, hogy mi van az ISIS-es terroristák által használt magyar SIM-kártyák mögött, a dolgok csak következnek egymásból, logikusan.