Balog Zoltán szerint a szabadság szeretete kapcsolja össze a svájci és a magyar népet

politika
2016 október 22., 04:01
comments 100

Közös európai örökség és a szabadság meghatározó szerepe köti össze a magyarokat és a svájciakat

- hangoztatta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az MTI-nek nyilatkozva, miután Zürichben beszédet mondott az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából rendezett emlékünnepségen.

A miniszter több száz emlékező előtt arról a közös szellemi, lelki, kulturális alapról beszélt, amely 1956-ban összekötötte Magyarországot és Svájcot, és ez a történelmi távlat mellett ma is megvan. Ez tette lehetővé, hogy a magyarok beilleszkedjenek Svájcban - értékelt, kiemelve: a svájcivá válás és egyben magyarnak maradás valódi sikertörténet.

Mindez csak a szabadságban érvényesülhet, ez köti össze a két nemzetet - jegyezte meg Balog.

A miniszter a hatvan évvel ezelőtti és a mai migráció közötti különbséget magyarázva kifejtette, hogy

a közös európai kulturális, szellemi történelmi örökségben osztozók egymást gazdagítják együttélésükkel, ma pedig egy másik világ van, akik Európába jönnek, azok egy olyan távoli idegen kultúrából teszik, hogy befogadásukkal megváltozna a kontinens történelmi, kulturális arculata.

(MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.