Mészáros: Nem én vettem meg a Népszabadságot

POLITIKA
2016 október 27., 05:12
comments 76

Mészáros Lőrinc Felcsúton adott interjút a Borsnak, ebben tagadta, hogy köze lenne a Népszabadság kiadója, a Mediaworks felvásárlásához. A céget a tőzsdén jegyzett Opimus Group vette meg az osztrák VCP-től, és Mészáros szerint neki egyetlen Opimus részvénye sincs, így nem is lehet semmi köze a vásárláshoz.

Az Opimus tulajdonosai egyébként egy seychelles-szigeteki és egy nigériai cég, de ott van egy harmadik vállalat is, amik mögött szekszárdi fideszesek állnak. A vállalat Mészáros-közeliségét általában azzal szokták bizonyítani a sajtóban, hogy Csík Zoltánt egy alkalommal javasolták a cég igazgatóságába, de végül nem került be. Csík feltűnt már Mészáros több üzletében is, sok esetben úgy, hogy a feltűnése előkészítette Mészáros tulajdonszerzését az adott cégben.

Mészáros azonban a Borsnak egyszerűen letagadta, hogy Csík kapcsolódna az Opimushoz.

„Nem. Nem tudom, miért írnak ilyeneket. Írták az újságok azt is, hogy Csík Zoltán az Opimus egyik cégében igazgatósági tag, holott semmiféle tisztséget nem tölt be ott. Ez megdöbbentő számomra, mert arról tudnék, ha ilyen pozíciója lenne.”

Mészáros itt vagy hazudik, vagy Csík hazudott neki, Csík ugyanis vezető tisztségviselő például a győri Euro Generál nevű cégnél is, ez a cég pedig az Opimus-csoporthoz tartozik, hiszen részben az Opimus Group a tulajdonosa.

Mészáros amúgy nem tartja kizártnak, hogy egyszer majd pozíciókat szerez a médiában, de egyelőre azzal akar foglalkozni, ami már megvan.

A Bors ottjártakor egyébként éppen a miniszterelnök testvére, ifjabb Orbán Győző lépett ki Mészáros irodájából, erre a felcsúti polgármester azt mondta, teljesen természetes, jóban van az Orbán-családdal.

És ha valaki tudni akarja, hogyan telik Magyarország egyik legzseniálisabb vállalkozójának egy napja, hát Mészáros elmondja:

„Reggel 6-kor kelek, 7 órára jövök be az irodába. Ez az irodám. Itt foglalkozom a cégeim ügyeivel, önkormányzati ügyekkel. Szerencsére nincs messze a hivatal, csak át kell sétálnom. Vezetem a Puskás Akadémiát is, azt gondolom, van mit tennem. És van három gyermekem, feleségem, egy négyéves gyönyörű unokám, de nagy bajom, hogy kevés időt tudok velük tölteni. Mindig mondom, hogy majd kevesebbet dolgozom, de itt látszik meg az, hiába van az embernek pénze, attól nem fog kevesebbet dolgozni! A napomnak úgy este hatkor, nyolckor van vége. Van, hogy kora délután, akkor megpróbálok mozogni kicsit, igyekszem karbantartani magam.

Főleg kardióval, biciklizéssel, futással. Persze nem végzek túl sok fizikai munkát, de a sok ülés nem tesz jót, muszáj mozogni. Figyelek magamra.”

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.