Egymás elől titkosítják üzeneteiket a Google mesterséges intelligenciái

tech
2016 október 29., 09:06
comments 104

A Google feljesztőrészlegén zajlott a kísérlet, ahol a cél az volt, hogy rávegyenek mesterséges intelligenciákat arra, hogy eredményesen titkolózzanak egymás előtt.

Maga a kísérlet meglehetősen gyerekcipőben jár, de a kutatók abban bíznak, hogy munkájuk felvethet olyan irányokat, melyek érdemben befolyásolhatják a titkosítások jövőjét.

A Google Brain AI-kutató részlege egy három szereplős játékot hozott létre, három deep learningre kialakított résztvevővel: Alízzal, Bobbal és Évával.

A játék úgy indult, hogy Alíznak küldenie kellett egy 16 jegyű titkos üzenetet Bobnak, akinek pedig ki kellett azt kódolnia. A két bot indulásként megkapott egy közös kulcsot, hogy az elején menjen a dekódolás.

Viszont a kutatók ezután Évát a rendszer közepére helyezték, az ő feladata az volt, hogy megszerezze Alíz és Bob között áramló üzeneteket és feltörje őket. Válaszul Éva megjelenésére, Alíz elkezdte más módokon továbbítani az üzeneteket, Bob pedig elkezdett alkalmazkodni ehhez és megtanulta, hogyan törheti fel az új formába csomagolt üzeneteket.

A kutatók értékelték is az AI-k teljesítményét: Éva sikerét azon mérték, hogy mennyire volt közel megfejtése az eredeti üzenethez, Alízét azon, hogy Éva tippje távolabb volt-e az eredeti üzenettől, mintha csak véleltenszerűen tippelt volna, Bobnál pedig az számított, hogy megugor-e egy küszöböt a helyes válaszok tekintetében.

Ami még fontos, hogy a három AI-t előzetesen nem tanították titkosítani és feltörni, nem mutattak nekik mintákat, maguknak kellett mindent kitalálniuk. Gyakorlatilag azáltal tanultak, hogy próbáltak okosabbak lenni egymásnál.

Az első 7000 üzenet meglehetősen egyszerűen volt csomagolva. Bob ezekre könnyen rájött, de Évának sem okoztak nagyobb nehézséget. De a következő 6000 üzenetnél változás történt: Alice és Bob kitalált egy titkosítási módot, amit Éva nem tudott feltörni. Bob talált egy kódtörési módszert, amivel magabiztosan olvasta ki Alíz üzeneteit, Éva viszont rendre 7-8 hibát ejtett a 16 darab 0 vagy 1-es megtippelésénél.

A két AI által kifejlesztett titkosítás annyira komplex műveletek lévén írodott bele az algoritmusba, hogy alkalmazása közben még a kutatók sem ismerik a kulcsát, hosszas utómunka eredménye, mire felfejtik, hogyan is működött pontosan.

Az egész kísérletnek a biztonságtechnika szempontjából lehet jelentősége: nem nehéz elképzelni egy olyan jövőt, ahol mesterséges rendszerek generálta védelem vigyázza majd a digitális értékeinket és személyes adatainkat, míg mesterséges rendszerek próbálják majd ezeket feltörni is. (Quartz)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.