Kanada katonákat, F-18-asokat és hadihajót küld Lettországba

külföld
2016 október 29., 06:21
comments 61

Kanada 2017-tól 455 katonát, egy légi egységet, valamint egy hadihajót állomásoztat ezentúl Lettországban - közölte pénteken a kanadai védelmi minisztérium.

A katonákon felül hat F-18-as harcászati elfogó-vadász és vadászbombázót telepít a balti országba, továbbá a Lettországhoz tartozó vizekre egy fregattot vezényel.

A tárca szóvivője kifejtette a katonák állomásoztatása Kanada hozzájárulása ahhoz, hogy a NATO növelje jelenlétét Kelet-Közép-Európában  

A NATO azután kezdte erősíteni jelenlétét az Oroszországtól tartó keleti tagállamaiban, hogy Oroszország 2014-ben bekebelezte az Ukrajnához tartozó Krím-félszigetet.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a katonai szövetség védelmi minisztereinek kétnapos tárgyalását követően csütörtökön Brüsszelben elmondta, hogy a júliusi varsói NATO-csúcstalálkozón hozott döntések végrehajtásával kapcsolatban a katonai szövetség tagállamai megegyeztek a kanadai, amerikai, német és a brit haderő vezetésével abban, hogy 2017 tavaszán megerősítik a NATO baltikumi és lengyelországi jelenlétét.

A katonai szövetség tájékoztatása szerint Lettországba kanadai vezetés mellett Albánia, Olaszország, Lengyelország küld katonákat. Litvániába pedig német vezetés mellett Belgium, Horvátország, Franciaország, Hollandia, Norvégia és Luxemburg. Észtországban brit vezetés mellett dán és francia katonák vesznek részt a műveletben.

Lengyelországban amerikai vezetés mellett Románia és a Nagy-Britannia egységei lesznek jelen.(MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.