Felosztották az FHB vezetését a kormány barátai között

gazdaság
2016 november 10., 13:21
comments 26

November 21-ére összehívták az FHB Jelzálogbank közgyűlését, hogy az igazgatóság és a felügyelőbizottság tagjait lecseréljék, írja a hvg. Mindegyik újonnan érkező vezetőnek van valami kapcsolata a kormánnyal, és több politikai-gazdasági érdekcsportot is azonosítani lehet a névsor alapján.

A közgyűlési meghívó alapján a cég vezetéséből nem csupán a bankon közelmúltban túladó Spéder Zoltán emberei kerülnek ki, hanem Herinrich Pecina osztrák üzletember delegáltja is. Holott Pecina papíron még jelentős tulajdonosa az FHB-nak. Az újonnan érkezők a kormány emberei lehetnek.

Pecina elvben jelentős tulajdonos, de az emberének mennie kell

Kikerül az igazgatóságból Christian Riener, aki Pecina számos cégének a vezetője, többek között azé a cégé is, amelyik eladta a népszabadságtalanított Mediaworks kiadót. A többi távozó mind Spéder Zoltán embere: maga Spéder, Starcz Ákos (aki a bankár könyvkereskedelmi vállalkozását is vezette korábban), Kovács Zoltán (a szintén Spéder-érdekeltség Díjbeszedőt is vezette) és Köbli Gyula.

Riener kiszavazása azért érdekes, mert Pecina papíron nagyon fontos, 24 százalékos tulajdonosa az FHB-nak. Ha a közgyűlésen Pecina hagyja, hogy az embere kikerüljön az igazgatóságból, akkor ez mindképpen jelzésértékű. Utalhat arra, hogy hamarosan ő is kiszáll az FHB-ből. Az mindenesetre jól látszik, hogy nem számolnak már Pecinával a Spéder utáni új tulajdonosok.

Új jelölt az igazgatósági tagságra Mészáros Attila, aki 2014-15-ben a jegybank nevében a bajba jutott pénzintézetek felszámolását vezette (Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet, Alba Takarékszövetkezet, Széchenyi Bank, stb.) mint felügyeleti biztos. Ilyen értelemben Matolcsy György emberének is tekinthető.

Jön Vida József is, aki annak a B3 Takarékszövetkezetnek a vezetője, amelyik részben megvette Spédertől az FHB-s részvényeket. Mostanra ő vezeti az integrált takarékszövetkezeteket is. Vida nagy húzása az volt, amikor idén márciusban több mint egymilliárd forint hitelt adott az általa vezetett B3 Mészáros Lőrincnek földvásárlása.

Jön a kormány kedvenc közbeszerzési tanácsadója

A felügyelő bizottságból távozhat többek között Lantos Csaba elnök. Ő áll az egyik cég mögött, amely a közelmúltban megvásárolta Spéder egyik médiaérdekeltségét, a portfolio.hu-t.

Távozik a bizottságból Sebestyén István is, aki annak a Fókusz Takarékszövetkezetnek a vezetője, amely a B3 mellett a másik vevője volt Spéder FHB-s részvényeinek. Fura, hogy mégis mennie kell, miközben a B3-as Vida bekerült az igazgatóságba.

A felügyelő bizottság új tagja lehet Kovács Mónika, aki a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft. egyik igazgatója. Ez a cég az igazságügyi minisztérium tulajdona, ilyen értelemben a kormányzati befolyás is erősödhet általa.

Érkezik Reiniger Balázs, aki a Miniszterelnökség egyik cégénél, az Új Világ Nonprofit Szolgáltató Kft-nél is fb-tag. Ő a Continental Dohányipari Zrt. ügyvédjeként nyilatkozott korábban , és állítólag köze volt a trafiktörvény előkészítéséhez. Reinigert mindkét minőségében Lázár Jánoshoz lehet kötni.

Jön Harmatha Zsolt, aki a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő gazdasági igazgatója. Az MNV (a fejlesztési minisztérium felügyeli) 7 százalékos tulajdonosa az FHB-nek.

És ami a legizgalmasabb, hogy egyszerre lesz felügyelő bizottsági tag és az audit bizottság tagja is Antal Kadosa. Ő a tulajdonosa az Első Magyar Közbeszerzési Tanácsadó Zrt-nek. A cég több olyan nagy közbeszerzésnél is szakértőként működött közre, amikor Mészáros Lőrinc cégei nyertek el komoly megbízásokat. Ez a tanácsadó írta azt a jogi szakvéleményt, aminek alapján három évre kizárták Simicska Lajos Közgépét a közbeszerzésekből (a döntést a Közgép sikeresen megtámadta a bíróságon).

Az új vezetés tehát meglehetősen színes egyvelegét adja a kormány körüli nagy érdekcsoportoknak. Egyszerre látszanak feltűnni Lázár Jánoshoz és Matolcsy Györgyhöz és Mészáros Lőrinchez köthető vezetők. Ez arra utalhat, hogy az FHB jövője nem egyetlen érdekcsoporthoz kötődik majd, hanem esetleg felosztják az üzletet az Orbán Viktor körüli fontos emberek.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.