A Jobbik szóról szóra ugyanazt az alkotmánymódosítást adná be, amit a Fidesz is – egy kis különbséggel

POLITIKA
2016 november 12., 13:30
comments 290

A Magyar Nemzet szerint a Jobbik arra készül, hogy szóról szóra ugyanazt az alkotmánymódosítási javaslatot nyújtja be a parlament elé, amit a Fidesz is benyújtott. A különbség a két javaslat között csupán egy félmondat lenne, a Jobbik javaslata szerint ugyanis a külföldieknek „anyagi ellenszolgáltatás ellenében sem szerezhető” magyarországi tartózkodást lehetővé tévő okmány, azaz

a Jobbik alkotmányellenessé tenné a letelepedési kötvényt is.

Korábban a Jobbik azzal a feltétellel lett volna hajlandó támogatni az Orbán által beadott kvótaügyi alkotmánymódosítást, hogy a kormány megszünteti a letelepedési kötvényeket is. De a Fidesz erre nem tett ígéretet, a hetedik alkotmánymódosítás pedig így a Jobbik nélkül elbukott.

Mostanra azonban a Fidesz több magas rangú politikusa is leszólta a letelepedési kötvényt, Gulyás Gergely, a Fidesz alelnöke például szombaton azt mondta, hogy a Jobbik zsarolása felesleges volt, mert hónapokon belül úgyis kivezetik a kötvénykonstrukciót.

Így a Fidesz akár el is fogadhatná a Jobbik módosítóját, viszont ebben az esetben 2010 óta ez lenne az első sikeres alkotmánymódosítás, amit egy ellenzéki párt adott be, az ilyesmit pedig Orbánék nagyon nem szeretik. Viszont ha nem fogják támogatni, akkor azt kell megmagyarázniuk a választóiknak, hogy amit egyszer már támogattak, azt miért nem tudják akkor is támogatni, ha nem ők nyújtották be. (via Index)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.