Németországban betiltották az „Igaz vallás” szalafista szervezetet

Terrorizmus
2016 november 15., 08:41
comments 50

Betiltották az Igaz vallás (DWR) nevű németországi szalafista szervezetet, mert harcosokat toborzott az Iszlám Állam terrorszervezetnek, és alkotmányellenes nézeteket terjesztett – közölte Thomas de Maiziere szövetségi belügyminiszter.

Thomas de Maiziere a berlini sajtótájékoztatón elmondta: kora reggel 10 tartományra kiterjedő razziát hajtottak végre a DWR ellen, kb. 190 lakást, irodát és egyéb helyiséget kutattak át, és betiltották a DWR által alapított, „Olvass!” nevű egyesületet is, ami a Korán egy német nyelvű kiadásának terjesztésére szerveződött.

A DWR a vallásszabadsággal visszaélve harcosokat toborzott az Iszlám Államnak, és a propagandájának hatására 140 fiatal utazott Németországból a Közel-keletre, hogy csatlakozzon a terroristákhoz. Ennek véget kellett vetni – mondta de Maiziere. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.