Az EU-ban élő gyerekek több mint negyedét fenyegeti elszegényedés vagy kirekesztettség

eu
2016 november 16., 15:07
comments 102

Az Európai Unióban élő gyerekek több mint egynegyedét fenyegette elszegényedés vagy társadalmi kirekesztettség 2015-ben – derült ki az unió statisztikai hivatala, az Eurostat friss jelentéséből.

Az adatok szerint a 28 uniós tagállamban nagyjából 25 millió gyereket, azaz a 18 éven aluli korosztály tagjainak 26,9 százalékát érintette ez a súlyos probléma.

Az Eurostat módszertana szerint azokban a háztartásokban élő gyerekeket fenyegeti kirekesztettség vagy elszegényedés, amikben:

  • a havi jövedelem nem éri el az adott ország medián jövedelmének 60 százalékát
  • vagy komoly gondot okoz a megfelelő életkörülmények biztosítása (például közüzemi számlák megfizetése, bizonyos tartós fogyasztási cikkek megvásárlása)
  • vagy alacsony a munkaintenzitás, azaz kevesen, illetve keveset dolgoznak.

Romániában volt tavaly a legmagasabb, 46,8 százalékkal, azok aránya, akik az említett három feltétel alapján legalább egy csoporthoz voltak sorolhatóak. Románia után Bulgária (43,7 százalék), Görögország (37,8 százalék), Magyarország (36,1 százalék), Spanyolország (34,4 százalék) és Olaszország (33,5 százalék) jött. Ebben a 6 tagállamban az elszegényedés vagy a társadalmi kirekesztettség által fenyegetett gyerekek aránya meghaladta az egyharmadot.

Szegény bolgár cigány gyerek Burgasz közelében 2016. február 5-én
photo_camera Szegény bolgár cigány gyerek (Fotó: Dimitar Dilkoff / AFP)

A helyzet Svédországban a legkedvezőbb, ott a gyerekek 14 százaléka szembesülhet szegénységgel vagy kirekesztettséggel. Az első hat helyezett közé került Finnország (14,9 százalék), Dánia (15,7 százalék), Szlovénia (16,6 százalék), Hollandia (17,2 százalék), és Csehország meg Németország (egyaránt 18,5 százalék).

Öt évvel korábban, 2010-ben az unióban élő gyerekek 27,5 százalékát fenyegette az elszegényedés vagy a kirekesztettség, azaz 5 év alatt enyhén, 0,6 százalékponttal csökkent az arányuk.

Az 5 évvel korábbihoz képest Görögországban romlott leginkább a helyzet: a 2010-es 28,7 százalékról 9,1 százalékponttal 37,8 százalékra emelkedett a veszélyeztetettek tábora, míg Cipruson 7,1 százalékpontos, Olaszországban pedig 4,0 százalékpontos növekedést regisztráltak.

A legtöbbet, 10,9 százalékpontot Lettországban javult a helyzet, majd Bulgária és Lengyelország következik 6,1, illetve 4,2 százalékponttal.

Az Eurostat adatai szerint Magyarországon öt év alatt 37,7 százalékról 36,1 százalékra, 713 ezerről 608 ezerre csökkent az elszegényedés vagy társadalmi kirekesztettség által fenyegetett gyerekek aránya, illetve száma. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.