Pékszövetség: 2017-ben harmadával drágulhat a kenyér

gazdaság
2016 november 18., 06:14
comments 167

Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke azt mondta a Magyar Hírlapnak, hogy a mostani árak mellett nem tudnak tovább dolgozni a pékségek.

Az a legnagyobb baj, hogy nincs elég pék, legalább 3 ezer szakmunkás hiányzik.

Amíg a pékségek nem tudnak többet fizetni, addig nem lesz több dolgozó sem Septe szerint. Viszont a legtöbb pékság nullszaldóval vagy elgfeljebb 2 százalékos profittal működik, vagyis nem termelik ki a béremeléshez szükséges pénzt. És akkor a fejlesztésekről nem is beszéltünk.

Hazai és határon túli magyar pékmesterek dagasztják a Kárpát-medence kenyerét a Szolnoki Művésztelepen 2014. augusztus 19-én. MTI Fotó: Mészáros János
photo_camera Hazai és határon túli magyar pékmesterek dagasztják a Kárpát-medence kenyerét a Szolnoki Művésztelepen 2014. augusztus 19-én. MTI Fotó: Mészáros János

Septe szerint az lenne reális, ha januártól 30 százalékkal lenne drágább a kenyér. Ha pedig ez a kormányt aggasztja, akkor csökkentsék a kenyér áfáját. Septe szerint ez 2018-ra reális.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.