Saját önkormányzatától bérel nagyon jutányos áron a Várban lakást az I. kerület polgármestere

Budapest
2016 november 18., 08:23
comments 115

Nagy Gábor Tamásnak, az I. kerület polgármesterének a vagyonnyilatkozata alapján van egy XI. kerületi lakása, továbbá Leányfalun egy közel 3500 négyzetméteres üdülő tulajdonosa. A közelmúltig társbérlője volt egy 158 négyzetméteres ingatlannak is.

photo_camera Fotó: Nagy Gábor Tamás/Facebook

Azt viszont nem tüntette fel a vagyonnyilatkozataiban, hogy 2013 óta bérel egy önkormányzati lakást is, attól a kerülettől, amelyet ő irányít. A Magyar Nemzet írta meg, hogy a fideszes politikus a Táncsics Mihály utca 23.-ban található patinás műemlék házban bérli az önkormányzati lakást. A környékbeli bérleti díjak töredékéért, havi 81 ezer forintért.

A budavári önkormányzat a lap kérdésére azt válaszolta, hogy a polgármester „életvitelszerűen lakik az ingatlanban”, amihez nyilvános, piaci pályázaton jutott hozzá, ebben semmiféle összeférhetetlenség nincs, a pályázaton bárki részt vehetett.

Csakhogy a lap szerint a budavári önkormányzat vagyonrendelete alapján ez nem feltétlenül igaz. Az összeférhetetlenségi szabályok szerint ugyanis a pályázat elbírálásában olyan személy nem vehet részt, akitől bármilyen oknál fogva nem várható el az ügy elfogulatlan megítélése. Márpedig alig van olyan önkormányzati alkalmazott, hogy elfogulatlanul döntsön a polgármester pályázatáról.

Az önkormányzat szerint egyébként nem minősül közérdekű adatnak, hogy miért bérli a lakással rendelkező polgármester az önkormányzati ingatlant és azt miért nem tüntette fel a vagyonnyilatkozatában.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.