Habony után szabadon: műkincseket adna ki Lázár

POLITIKA
2016 november 21., 19:52
comments 136

A Magyar Nemzet szúrta ki a Lázár János által jegyzett törvényjavaslatot, ami megengedné, hogy lényegileg bárki műkincseket kölcsönözzön a közgyűjteményektől. A tervezet szerint Lázár mint a kulturális örökség védelméért felelős miniszter javasolhatná, hogy az önkormányzati vagy állami közgyűjteményekben őrzött kulturális javakat kinek adják ki hasznosítás céljából

„különös méltánylást érdemlő körülmények fennállása esetén, a versenyeztetés mellőzésével”.

Magyarán puszira. Eddig két lehetőség volt, hogy a múzeumokból kikerüljenek műtárgyak:

  • a kölcsönzés, meghatározott feltételek mellett,
  • ill. mikor a miniszter kijelöli, hogy még hol mutassák be a tárgyat a széles hozzáférést szem előtt tartva.

Lázáré egy harmadik mód lenne, de nem látni, hogy kinek az érdekét szolgálja.

Habony Árpádról még februárban derült ki, hogy a Szépművészetiből kölcsönvett képek lógtak lakásának falain úgy, hogy azokról a múzeum igazgatója nem szólt, pedig kötelessége lett volna a miniszternek. Balog Zoltán emiatt Baán Lászlót akkor is megintette.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.