Tasnádi László állítólag le akar mondani, annyira fáj neki, hogy Lázár szerint kínos, hogy kommunista ügynök volt, és hogy senki sem védte meg

Rendészeti forrásokból úgy tudja az Index, hogy Tasnádi László, a Belügyminisztérium rendészeti államtitkára már hetekkel ezelőtt egyértelműen jelezte a távozási szándékát Pintér Sándor belügyminiszternek, de azóta sem tudni, született-e döntés.

A lap szerint Tasnádi azután jelezte a lemondási szándékát, hogy Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, hogy furcsa, kínos és kellemetlen az egykori kommunista ügynök előléptetése, és hogy ezzel a miniszterelnök is egyetértett, ráadásul Tasnádinak az is rosszul esett, hogy még a Fidesz rendészeti kérdésekkel foglalkozó politikusai sem álltak ki mellette.

Áder János köztársasági elnök rendőr altábornaggyá nevezi ki Tasnádi László rendőr vezérőrnagyot a Sándor-palotában október 19-én. Mellettük Simicskó István honvédelmi miniszter és Pintér Sándor belügyminiszter látható. (Fotó: Bruzák Noémi / MTI)

Áder János vízfanatikus köztársasági elnök éppen 1956 hatvanadik évfordulója alkalmából léptette elő a volt III/II-es operatív tisztet, akinek még Nagy Imre újratemetéséről is jelentettek ÁVH-s múltú ügynökök.

További cikkeink
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.