Igazi nemi erőszak történt az Utolsó tangó Párizsban nemi erőszakos jelenetében

bűnügy
2016 december 04., 14:19
comments 367

A filmművészet legismertebb nemi erőszakot ábrázoló jeleneteinek egyike Bernardo Bertolucci filmjében, Az utolsó tangó Párizsban látható.

A hetvenes évek elejének igazi botrányfilmje volt ez, többek között éppen emiatt a jelenet miatt. A Marlon Brando alakította karekter ugyanis vajat használva síkosítóként, análisan közösül a fiatal lánnyal, akit Maria Schneider alakított.

Most viszont előkerült egy felvétel 2013-ból, amin Bertolucci arról beszél, hogy Schneider nem egyezett bele előzetesen ebbe a felvételbe, sőt, nem is tudott róla. E szerint Bertolucci és Brando közösen találta ki egy nappal a jelenet forgatása előtt, hogy így fogják megerőszakolni a fiatal színésznőt. Schenider a forgatás idején 19 éves, Brando 48 volt.

(FRISSÍTÉS 22:50: Az így felvett jelenetben ugyan tényleges behatolás nem történt, de mivel a színésznő nem tudott előzetesen arról, mi fog vele történni, a hírt most felháborodva fogadták Hollywood-szerte.)

link Forrás

Bertolucci saját elmondása szerint ugyan szörnyen érezte magát azért, ahogy a lánnyal bántak, de azzal védekezett, hogy a filmen egy lány és nem egy színésznő reakcióját akarta rögzíteni, azt akarta, hogy reakciójában ott legyen a megaláztatás. Nem azt, hogy eljátssza a gyűlöletet és a megaláztatást, hanem hogy érezze ezeket.

Szerinte akkor meggyűlölte őket Schneider, de nem bánta meg, hogy így rögzítette a jelenetet.

Az Utolsó tangó Párizsban elkészülte után Schneider nem forgatott többet meztelen jelenetet és a film keltette hírnév miatt depressziós lett és kábítószerproblémái is voltak.

Egy 2007-es interjúban arról beszélt, hogy egy kicsit megerőszakolva érezte magát a jelenet forgatása után, Brando és Bertolucci részéről. A jelenet elkészítése után Brando nem próbálta meg vigasztalni sem, sőt, még elnézést sem kért tőle. (Elle)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.