Magyarország helyezkedik: török-magyar felső szintű stratégiai tanácskozás lesz

POLITIKA
2016 december 07., 11:38
comments 148

Szijjártó Péter a a NATO-tagországok külügyminiszterei brüsszeli tanácskozásának zárónapján jelentette be az MTI-nek, hogy tavasszal

felső szintű stratégiai tanácsülést tart tavasszal Magyarország és Törökország.

A tanácskozást Ankarában rendezik majd a két ország miniszterelnökének részvételével. A magyar külügyminiszter szerint a találkozón várhatóan aláírják az áfa-visszatérítések kölcsönös megkönnyítéséről, a tudományos-oktatási megállapodás kiterjesztéséről, valamint a könyvtárak és levéltárak közötti együttműködésről szóló magyar-török megállapodást.

Ugyanekkor jóváhagyta a Fővárosi Közgyűlés a Budapest és a Fehérorosz főváros, Minszk közötti testvérvárosi megállapodást. Az előterjesztés indoklása emlékeztet arra, hogy a magyar kormány 2014-ben kezdte meg a Fehéroroszországgal való diplomáciai és gazdasági kapcsolatok fejlesztését és elmélyítését,

a nyitás keretében a Külgazdasági és Külügyminisztérium javasolta, hogy Budapest bővítse ki együttműködési körét a fehérorosz fővárosra, ösztönözve a két főváros és a két ország közötti gazdasági, turisztikai és kulturális együttműködést.

A magyar és Európa utolsó diktatúrájának fővárosa közötti megállapodás a városüzemeltetés és közszolgáltatások, továbbá a sportlétesítmények fejlesztése és üzemeltetése területére terjed ki.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.