Kamatot emelt a Federal Reserve

gazdaság
2016 december 14., 19:08
comments 27

Idén először, csak az év utolsó kamatdöntő ülésén emelt kamatot az amerikai jegybank, a Federal Reserve. Így most már a 0,5-0,75 százalékos sávban lesz a Fed irányadó eszközének kamata. (Tavaly is csak az év végén szánták el magukat a kamatemelésre, miután vagy hét éven át nulla volt a kamat).

Talán ennél is érdekesebb, hogy a Fedben úgy látják: lényegesen gyorsabban nőhet az infláció, mint azt eddig gondolták volna. Ez összefüggésben lehet azzal, hogy ez volt az első találkozójuk azóta, hogy Donald Trump elnök lett és sokak szerint költekezni kezd majd elnökként. Igaz viszont az is, hogy az utóbbi hetekben több egészen erős adatot tettek közzé az amerikai gazdaság állapotáról, szóval joggal érvelnek úgy, hogy az adatokból olvassák ki a gazdaság lendületének növekedését.

Mindenesetre emiatt gyorsulhat a kamatemelés is: most arra számítanak a Fed döntéshozói, hogy 2017-ben háromszor is kamatemelnek, így jövő év végére 1,5 százalékos dollár-alapkamat is lehet akár. Erre érdemes figyelni, mivel a mai gyér hozamkörnyezetben ez elég sok pénzt irányítana az USA felé a világ minden pontjáról. (Bloomberg)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.