Karácsonykor elárvereznek egy működő recski idősotthont

gazdaság
2016 december 16., 13:44
comments 45

81,8 millió forintos adótartozás miatt a NAV árverést hirdetett meg egy recski épületre. Itt működik a Gesztenyés Idősek Otthona telt házzal, a 38 szobában 49 idős lakóval - írja a 24.hu.

photo_camera Fotó: nav.hu

A licit december 26-án kezdődik az 1615 négyzetméteres ingatlanra. 40 millióra becsülték, 26 millióról indul az árverés.

A hirdetményt november elején tette ki a NAV, de az otthon ugyanúgy működik, mintha pár nap múlva nem vehetné meg valaki az épületet. A 24.hu információi szerint ezen a héten is költözött be új lakó, vele lett teljes a létszám.

Állítólag nemrég összehívtak egy lakógyűlést is, ahol megnyugtatták a lakókat, hogy minden rendben lesz, ugyanakkor a hozzátartózokat hivatalosan nem értesítették az árverésről. Az otthon vezetője nem akart nyilatkozni.

Az otthont a Sors 2002 Kft. üzemelteti - havi 99 500 forintot kérnek a lakóktól -, a cég ellen már augusztusban végrehajtást rendelt el az Egri Törvényszék, de a beköltözések mégis folyamatosak voltak. A cég ügyvezetőjének, Tóth Péternek egy szlovákiai, rimaszombati címe van megadva tartózkodási helyként.

"Az árverésből nem következik, hogy az ingatlant el kellene hagyni az ottlakóknak”, - mondták a NAV-nál, de az árverési kiírásban nem szerepel olyan kikötés, hogy az új tulajdonosnak miként kell majd üzemeltetnie az ingatlant.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.