Megvertek egy villamosvezetőt és két utast a Móricz Zsigmond körtéren

bűnügy
2016 december 16., 20:39
comments 357

Az egyik olvasónk számolt be arról, hogy péntek este 8 körül Móricz Zsigmond körtéren a vezető két hangoskodó férfi miatt leállította a villamost, majd a hátsó kocsiba ment, hogy leszállítsa őket. Erre a két fiatal férfi fenyegetőzni kezdett, majd miután a villamosvezető felhívta rá a figyelmüket, hogy ő közfeladatot ellátó személy, megütötték.

link Forrás

A felvételen már azt lehet látni, hogy miközben a villamosvezető kihívja a rendőröket, két másik utast is megtámadtak. Ekkor egy szolgálaton kívüli rendőr lépett közbe, akit először az egyikük szintén megütött, de miuatán meglátták az igazolványát, leléptek a helyszínről. A verekedés után az egyik férfi arról beszél, hogy a kapott rúgástól eltört az ujja.

UPDATE: Estére a rendőrség közölte, hogy megkezdté az elkövetők beazonosítását, felkutatását és a tényállás tisztázását. A tudomásukra jutott információk alapján felmerül a garázdaság gyanúja.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.