Palkovics László szerint visszás, hogy olyan oktatáskutatók tiltakoznak, akik korábban kidolgozhattak oktatással kapcsolatos tanulmányokat

POLITIKA
2016 december 19., 14:23
comments 136

Az oktatásért felelős államtitkár szerint visszás, hogy olyan oktatáskutatók tiltakoznak, akik pályázati alapon korábban lehetőséget kaptak oktatással kapcsolatos tanulmányok kidolgozására.

Palkovics László.
photo_camera Palkovics László oktatásért felelős államtitkár a köznevelési kerekasztal 13. ülése után tartott sajtótájékoztatón az Emmi Tükörtermében november 22-én (Fotó: Marjai János / MTI)

Az államtitkár egy más témájú budapesti sajtótájékoztatón reagált arra, hogy a Tanítanék mozgalom estére tüntetést szervez. Palkovics László szerint a tüntetők között vannak, akik 2002 és 2010, illetve 2010 és 2015 között részt vettek szakmai anyagok kidolgozásában, és akik a saját Facebook-oldalukon maguk is kétségbe vonják a PISA-teszt eredményét.

Palkovics László továbbra is arra bátorít mindenkit, aki Magyarországon fontosnak tartja az oktatás ügyét, hogy vegyen részt a közös munkában a köznevelési kerekasztalon – írja az MTI.

Egyébként pontosan 5 éve vágott bele az oktatás átalakításába az Orbán-kormány. Az azóta történt változásokból itt vontuk le a tanulságokat.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.