Duterte megfenyegette az ENSZ-t, hogy felgyújtja a New York-i székházát

külföld
2016 december 22., 21:45
comments 138

Amikor a Rodrigo Duterte a Fülöp-szigetek déli részén, Zamboanga városában járt, megkérdezték, mit szól hozzá, hogy az ENSZ jelentései szerint mióta megválasztották, az országban elszabadult az erőszak, és lábbal tiporják az emberi jogokat.Fotó: AFP/Kazuhiro Nogi

Menj, és nyújts be panaszt az ENSZ-hez. Ha neked ez kell, akkor porig égetem az ENSZ-t. Ha Amerikában járok, fel fogom gyújtani”- válaszolta az államfő.

Persze nem ez az első alkalom, hogy Duterte nekimegy az ENSZ-nek, a nyáron azzal fenyegetőzött, hogy kilépteti a Fülöp-szigeteket a szervezetből, ha a szakértői továbbra is azon akadékoskodnak, hogy július óta 6000 embert gyilkoltak meg az általa elindított drogháborúban.

Közben az ENSZ emberi jogi főbiztosa, Zeid Raad al-Husszein csütörtökön bejelentette, hogy ki fogják vizsgálni, hogy Davao polgármestereként hogyan ölt meg drogkereskedelemmel gyanúsított embereket. Az elnök a múlt héten vallotta be a BBC-nek, hogy lelőtt három embert az utcán, hogy ezzel is bátorítsa a helyi rendőrséget. (Quartz/BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.