Ugyanazok ölhették meg a Népligetben talált nőt, akik három éve Soroksáron gyilkoltak

bűnügy
2016 december 29., 06:47

Október 13-án brutálisan meggyilkoltak egy nőt Budapesten, a Népligetben. A támadás szexuális indíttatású volt, a 40 éves asszony holttestére meztelenül találtak rá a liget egyik bokros részén.

Az MTI szemléje szerint a Magyar Idők csütörtöki száma azt írja, hogy a nyomozás során a holttestről rögzített DNS-mintákat várhatóan összevetik annak a férfinek a DNS-ével, aki három éve Soroksáron egy futó nőt gyilkolt meg, hasonlóan kegyetlen módszerrel.

2013. szeptemberében Kardosné Gyurik Krisztinára szokásos hajnali kocogása közben támadták rá, holttestét a megszokott futóútvonalához közel eső bozótosban találták meg. A Népligetben talált áldozathoz hasonlóan őt is megerőszakolták, és brutálisan megverték.

A lap szerint a nyomozók úgy sejtik: a futó nő két, Magyarországon gyakran megforduló külföldi - hajós vagy kamionos - áldozata lehetett. Abban az ügyben 450, az áldozattal kapcsolatba került embert hallgattak ki, ezek, illetve a DNS-minták elemzése alapján pedig arra jutottak, hogy feltehetően két, egymással rokoni kapcsolatban nem lévő, nem magyar állampolgár lehetett az elkövető.

Az idei ügyben indult nyomozás január 26-án lejáró határidejét várhatóan meghosszabbítják. A rendőrség mindkét esetben 5-5 millió forintos díjat ajánlott fel a nyomravezetőnek.