18

Figyelem, felnőtt tartalom!

Az általad letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek a kiskorúakra káros hatással lehetnek.

Életfogytiglant kapott egy brutális nemi erőszakoló és gyilkos Debrecenben

bűnügy
2017 január 04., 13:23
comments 80

Jogerősen életfogytiglani fegyházbüntetést szabott ki a Debreceni Ítélőtábla arra a férfira, aki 2015 tavaszán összeszurkálta a volt élettársát, előtte pedig megerőszakolta a nőt és kiskorú húgát.

Az ítélőtábla Elek Balázs vezette tanácsa ezzel helybenhagyta az első fokon eljáró Debreceni Törvényszék ítéletét, ami a vádlottat emberölés, a személyi szabadság megsértése, szexuális erőszak, kiskorú veszélyeztetése, kapcsolati erőszak és zaklatás miatt életfogytig tartó fegyházbüntetéssel sújtotta. A vádlott legkorábban 35 év után bocsátható feltételes szabadságra. A törvényszék emellett megszüntette a vádlottnak 4 kiskorú gyereke feletti szülői felügyeleti jogát.

A férfi egyedül gondoskodott több kiskorú gyerekéről. Az akkor 16 éves sértettel 2008-ban ismerkedett meg, két gyerekük született. A férfi erőszakossága miatt a viszonyuk 2014-től megromlott, és a nő a gyerekeivel az anyjához költözött Konyárra. A férfi könyörgésére később újra összeköltöztek, de a veszekedések rendszeressé váltak közöttük. A vádlott már naponta bántalmazta az élettársát, azzal is megfenyegette, hogy megöli. Ekkor a nő újra visszaköltözött az anyjához.

A vádlott 2015. március 11-én megtudta, hogy a volt élettársa és a húga vonattal Derecskére ment. Felvette a kiskorú fiát az autójába Konyáron, magához vett egy 17 centis pengéjű konyhakést, és ő is odament. A vasútállomás közelében a nőt és kislányt a késsel arra kényszerítette, hogy beszálljanak a kocsijába. Egy bozótos területig hajtott, és a két kiskorú előtt megerőszakolta volt élettársát, majd a kislányt is. Ezután összeszurkálta a nőt, a gyerekeket pedig felszólította, hogy menjenek vissza a derecskei vasútállomásra, és utazzanak haza.

A férfi az erősen vérző nővel -12 órán át autózott, majd este Pocsajban, a rendőrőrsön feladta magát. A sértett addigra meghalt. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.