Öt év a mezőtúri hajléktalan brutális bántalmazása miatt

bűnügy
2017 január 06., 11:05
comments 34

Jogerősen öt év börtönbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla pénteken azt a mezőtúri fiatalt, aki társaival brutálisan bántalmazott egy hajléktalan férfit 2014-ben.

A táblabíróság az elkövetéskor 19 éves vádlottat és társait életveszélyt okozó testi sértés, csoportosan elkövetett rablás bűntettében és folytatólagosan elkövetett zsarolás kísérletében mondta ki bűnösnek.

A bűncselekmény idején 18 évesnél fiatalabb vádlottakat négy év javítóintézeti nevelésre, illetve három év börtönre ítélte a bíróság, a bántalmazásokból kimaradó lányt pedig egy év két hónap, két évre felfüggesztett fogházzal sújtották.

A 2013-ban hatvanéves sértett hajléktalanként élt Mezőtúron, alkalmi munkákból és havi 22800 forint segélyből élt. Két vádlott ősszel egy parkban találkozott vele. Megfenyegették, hogy ha nem ad nekik havonta 5-10 ezer forintot, megverik. A sértett megígérte, hogy fizetni fog.

A fenyegetés után a vádlottak hosszabb ideig nem látták az idős férfit, de 2014. január 20-án összefutottak vele. A négyfős társaság el akarta venni az értéktárgyait, a pénzét és a cigijét. A hajléktalan menekülni próbált, de ketten utolérték, ütötték, ahol érték, és meg is rugdosták a földre kerülő férfit.

Az ekkor már vérző fejű férfi próbált eljutni a vasútállomásra, de az épület előtt a négy vádlott körbeállta, elvették az óráját és az öngyújtóját, egyikük pedig a segélyből ígért pénzt kezdte követelni. A férfi ismét megígérte, hogy fizetni fog. Három vádlott röviddel később újra ütni, rugdosni kezdte a sértettet, aki már sírva kérte, hagyják békén. Akkor hagyták csak abba a támadást és futottak el, amikor egy járókelő rájuk kiabált.

Az idős férfi a bordatörései miatt közvetve életveszélyes sérülést is szenvedett. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.