Mentőautóban halt meg egy magyar pár Kubában

baleset
2017 január 09., 06:58
comments 63

Tragikus véget ért egy magyar pár kubai nyaralása. A Kanadában élő Boda János és felesége, Rózsa a szilvesztert és a férfi 50. születésnapját ünnepelte a szigeten.

Az asszonyhoz mellkasi fájdalmak miatt mentőt kellett hívni, a férj nem akarta egyedül hagyni, és beszállt mellé a járműbe. A kórházba menet azonban a mentő balesetezett. A pár a helyszínen meghalt.

photo_camera Fotó: GoFundMe

A férfi a diplomája megszerzése után vándorolt ki Kanadába. 20 éve az interneten ismerkedett meg a Magyarországon élő Rózsával. Az asszony meglátogatta, és ki is költözött hozzá, a most 27 éves lányával együtt. Két saját gyerekük is volt, a 16 éves Bettina és a 15 éves Martin.

Adománygyűjtő akció indult, hogy a holttestek hazaszállítására és a temetésre, valamint az árván maradt gyerekek támogatására. (Blikk/CBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.