Az ellenzék ülősztrájkja miatt döcögve működik a lengyel parlament

külföld
2017 január 11., 21:28
comments 45

A fő lengyel ellenzéki párt, a Polgári Platform (PO) folytatódó parlamenti ülősztrájkja ellenére a lengyel házelnök szerda este megnyitotta a szejm idei első ülésszakát, majd az első napirendi pont zavartalan lebonyolítása után szünetet rendelt el.

A 460 alsóházi képviselő túlnyomó többségének jelenlétében Marek Kuchcinski arra kérte a honatyákat, hogy az ülés elején tisztelegjenek az utóbbi napokban elhunyt négy jeles lengyel személyiség - köztük Longin Komolowski volt kormányfőhelyettes - emléke előtt.

AFP PHOTO / JANEK SKARZYNSKI
photo_camera AFP PHOTO / JANEK SKARZYNSKI

A PO jelen lévő képviselői az ülés kezdetétől fogva körbevették a szejm pódiumát. Az ima és az elhunytak emléke előtt tisztelgő határozat közfelkiáltással történő elfogadása után a szejm elnöke csütörtökig szünetet rendelt el. A PO képviselői ezután sem távoztak a pódiumról.

A szejm az eredeti tervek szerint már déltől ülésezett volna. Az alsóházi frakcióvezetők reggeltől késő délutánig egyeztettek a december óta tartó parlamenti válság kompromisszumos megoldásáról, de a tárgyalások eddig eredménytelennek bizonyultak.

A PO az idei költségvetési törvényről tartott, szerinte szabálytalan alsóházi szavazás megismétlését követelte. A szerdai egyeztetések során bejelentette: nem hagy fel a szejm pódiumának blokádjával. A szintén ellenzéki, a PO-val együtt eddig a tárgyalóteremben ülősztrájkot folytató Modern (Nowoczesna) párt hétfőn beszüntette a pódium blokádját, melytől a többi ellenzéki tömörülés - a Kukiz´15 és a Lengyel Parasztpárt kezdettől fogva távol tartotta magát.

AFP PHOTO / JANEK SKARZYNSKI
photo_camera AFP PHOTO / JANEK SKARZYNSKI

A kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) december 16-án a házelnöki szék és a szejm pódiumának ellenzéki blokádja miatt nem az ülésteremben, hanem az alsóház oszlopos termében bonyolította le a költségvetésről szóló végszavazást. A párt kizártnak tartja a szavazás megismétlését, mivel azt szerinte a parlamenti házszabálynak és az alkotmánynak megfelelően bonyolították le.

A Financial Times összefoglalója kitér arra is, hogy a kormány kritikusai attól tartanak, hogy a Jog és Igazságosság a Fideszhez és Orbán Viktorhoz hasonló módon, egy illiberális demokrácia irányába vinné el az országukat.

Donald Tusk volt lengyel kormányfő, a PO korábbi vezetője, az Európai Tanács jelenlegi elnöke szerdán a TVN24 lengyel hírtelevízió brüsszeli tudósítójának nyilatkozva kijelentette: a lengyel szejmben fennálló helyzet "gyors és pozitív" megoldására van szükség, a fő felelősség ezért a kormányzókat terheli, az ő feladatuk az első lépést megtenni a kompromisszum irányában. Lengyelország európai szerepére is utalva fontosnak nevezte, hogy a költségvetést "szabályos, törvényes módon fogadják el". (MTI, FInancial Times)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.