Alkotmányellenesek a különbíróságokra vonatkozó rendelkezések

jog
2017 január 13., 09:57
comments 71

Áder János decemberben visszaküldte az Alkotmánybírósághoz a közigazgatási perrendtartásról szóló törvényt (ami egyébként Trócsányi László igazságügyi miniszter előterjesztése volt), és arra kérte a testületet, hogy állapítsa meg annak alaptörvény-ellenességét és egyben közjogi érvénytelenségét. A különbíróságok bevezetése miatt már nyár óta hatalmas viták voltak.

Ádernek többek között azzal volt gondja, hogy a törvény egyszerű többséggel elfogadott passzusaival sarkalatos jogszabályokban foglalt rendelkezéseket módosít.

Az indolásában kiemelte, hogy az ezzel létrejön egy új bíróságot, a közigazgatási felsőbíróságot nem lehetett volna egyszerű többségű törvénnyel létrehozni alkotmányosan.

Márpedig a törvényt december 6-án 115 igen, 36 nem szavazattal és 21 tartózkodás mellett, egyszerű többséggel, szavazta meg az Országgyűlés.

Kétharmad kellett volna hozzá

Az Alkotmánybíróság most nyilvános határozathirdetésén – összhangban Áder János indítványával – kimondta: alkotmányellenesek a közigazgatási perrendtartásról szóló törvény közigazgatási felsőbíróságra vonatkozó rendelkezései.

Az Ab az államfő érvelését elfogadva kimondta, hogy a támadott rendelkezések sértik a jogbiztonságot, a jogállamiság követelményét, mivel azokat nem egyszerű, hanem minősített, kétharmados többséggel kellett volna elfogadnia az Országgyűlésnek. Az Országgyűlés által megszavazott, de ki nem hirdetett törvényt, ami 2018. január 1-én lépett volna hatályba, az Ab döntése nyomán a törvényhozásnak újra kell tárgyalnia. (via MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.