Áder János hétmillió forinttal gazdagodott tavaly

POLITIKA
2017 január 31., 21:48
comments 46

Cirka hétmillió forinttal gyarapodott 2016-ban Áder János köztársasági elnök vagyona a január 31-én nyilvánosságra hozott vagyonbevallása szerint.

Áder nyilatkozata szerint folyószámláján idén januárban 9,2 millió forint volt, szemben a tavaly januári 4,5 millióval, euro alapú életbiztosítása pedig idén már 117 ezer eurót ér, míg tavaly csak 110,5 ezret.

Egyéb vagyonában nem történt változás, nyilatkozata alapján még mindig egy 135 négyzetméteres, II. kerületi lakóingatlan, 55 négyzetméter terasz és két gépkocsibeálló fele, illetve egy 284 négyzetméteres kisoroszi telken álló 75 négyzetméteres lakóház 25 százaléka van a nevén.

Egyedüli jövedelemforrásként a törvény szerint köztársasági elnökként járó javadalmazását tüntette fel. (Áder János vagyonbevallása .pdf-ben)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.