Hatmilliárdot kapott az államtól a Rákay "Kétmillió" Philipet az igazgatóságába emelő cég

POLITIKA
2017 február 01., 18:34
comments 107

Egymilliárdról 7 milliárd forintra emeli az állam a Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. tőkéjét, írja a Világgazdaság. A céget 2004-ben privatizálták, de aztán tavaly novemberben kétmilliárdért visszavásárolta az állam a Haszonhatár Kft nevű magáncégtől. Ezek szerint most ráköltöttek még hatmilliárdot, miért is ne.

Farkas Sándor – akinek az a titulusa, hogy

a mintagazdaságként működő ménesbirtok újjászervezésének összehangolásáért felelős kormánybiztos

– nyilatkozott a Világgazdaságnak, és (amellett, hogy hangsúlyozta a jelentős magyar ménesállomány létrehozásának fontosságát, és elmondta, hogy a cég elbénázta az őszi munkákat, mivel későn kezdtek szántani, így egy csomó növény elfagyhat, ezért aztán nem is tudja számszerűsíteni az idén várható pénzügyi eredményeket) azt mondta: a vállalat fontos feladata a turizmus fejlesztése. Ezért igazolták le az igazgatóságba

Rákay Philipet,

aki korábban zenei műsorok vezetőjeként, majd az MTV intendánsaként tevékenykedett. Rákayhoz közel áll a lovassport és komoly marketingtapasztalatai vannak, ezért segíthet a lovasturizmus felfuttatásában.  

photo_camera Rákay Philip a 2016-ös, illetve a 2015-ös Kötcsei találkozón.

(Világgazdaság)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.