A szlovák belügyminisztérium sem ismeri azt a felvidéki szervezetet, aminek 220 milliót adtak Lázárék

POLITIKA
2017 február 09., 08:11
comments 163

Január végén írta meg a Napi.hu, hogy 

a Miniszterelnökség 220 millió forintot adott az ismeretlen hátterű és működésű szlovákiai Libertate nevű szervezetnek, a felvidéki magyarság identitásának erősítésére.

A Paraméter.sk szerint a somorjai szervezet úgy kapta a pénzt, hogy csak tavaly júniusban alakult, nincs se honlapja, se e-mail címe, 

"áadásul eddigi tevékenységének sem találni nyomát, viszont szerepelnek a szlovákiai polgári társulások nyilvántartásában."

A lap kérvényezte a szlovák belügyminisztériumnál a polgári társulás regisztrációjával kapcsolatos információk nyilvánosságra hozatalát, eleget is tettek a a kérésnek. 

A szlovák belügyminisztérium szerint a társulásnak csupán egyetlen tagja van, aki egyben a Libertate elnöke is - ennek a személynek a kiléte azonban a belügyminisztérium számára is ismeretlen. 

„Az adott társulás elnökének nevével, illetve tagjainak jegyzékével a belügyminisztérium nem rendelkezik”

írják a közleményben. A Paraméter felkereste a Libertate székhelyét Somorján, de senkit nem találtak ott. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.