Idős korban táncolással is csökkenthető a demencia kockázata

TUDOMÁNY
2017 október 13., 18:57
comments 25

Több jótékony hatása mellett a gyakori táncolás időskorban jelentősen csökkenti a demencia kialakulásának kockázatát és jóval pozitívabban hat, mint a fitneszsportok - állapították meg német kutatók, akik eredményeikért tudományos díjat vehettek át pénteken Nürnbergben.

A mozgásnak az agyra gyakorolt pozitív hatása már régóta ismert - fejtette ki a díjazott Notger Müller, az idegdegenerációs betegségekkel foglalkozó magdeburgi központ munkatársa. Az olyan egyhangú sportoknál, mint a sétálás, úszás vagy kerékpározás, az agy kevésbé aktivizálódik, mint a táncnál, ahol mindig új lépéseket kell felismerni és alkalmazni.

A különbséget a testi és szellemi aktivitás kombinációja jelenti. A szakértő kifejtette: abból indult ki, hogy azoknak az embereknek, akik gyakran táncolnak, mintegy 30 százalékkal kisebb az esélyük a demenciára.

Müller szerint mindegy, hogy milyen táncstílusról van szó, a döntő tényező az, hogy az ember ne mindig ugyanolyan tánclépéseket végezzen. Emellett a táncnak élvezetet kell okoznia. Hozzátette: mivel "nincs egy tánc, amelyik mindenkinek jó", ezért jelenleg egy egyéni prevenciós programon dolgoznak, amellyel mindenki meg tudja találni a neki megfelelő táncot.

A kutatás során neurológusok és sporttudósok a 65 és 80 év közötti 60 résztvevőt két csoportba osztották. Fejlődésüket 18 hónap elteltével hasonlították össze.

Az egyik csoport tagjai vonalas táncot tanultak, amelynél a táncosok egyesével sorba rendeződve egymás mögött állnak. Mindig új lépéseket tanultak, idővel a koreográfia gyorsabb és bonyolultabb lett. A másik csoport tagjai egy fitneszprogramot teljesítettek, miközben zenét hallgattak.

Mindkét csoport esetében pozitív hatásai voltak a mozgásnak az agyra, csak éppen más agyi területekre.

A fitnesz a kisagyat, az automatizált mozgásokért felelős területet, a táncolás a nagyagyat és azt a részt stimulálta, amely a két agyféltekét összeköti. Az összes résztvevőnek javult az egyensúlya, ami sokat segít az esések kivédésében és megőrizni az idős emberek mobilitását. A táncolásnál ez a hatás erőteljesebb volt.

A magdeburgi központ a kutatásért megkapta az idei Theo és Friedl Schöller kutatói díjat, az időskori orvoslás legnagyobb pénzösszeggel, 20 ezer euróval (61,5 millió forinttal) járó elismerését. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.