Enyhítette a bíróság a miskolci fészekrakós csalók büntetését, hat év után véget ért a per

bűnügy
2018 június 14., 10:16
comments 45

Szerdán ítéletet hirdetett a Debreceni Ítélőtábla a miskolci Fészekrakó-per másodfokú tárgyalásán. Ez az az ügy amelynek során csalók nyomorgó családokat költöztettek az Avas-lakótelepre, hogy felmarkolják az Fészekrakó-program keretében igényelhető állami támogatást.

A per 2012-ben indult, az első fokon eljárt Miskolci Törvényszék 2015 decemberében hozott először ítéletet dr. B.M. és 277 társa ellen. Többen viszont fellebbeztek, az ebből indult másodfokú eljárást zárta most le a Debreceni Ítélőtábla: enyhítették a vádlottak büntetését.

A fellebbezéssel érintett vádlottak többségénél a bíróság megváltoztatta a cselekmények minősítését: bűnszövetségben elkövetett csalás, költségvetési csalás bűntette, társadalombiztosítási, szociális vagy más jóléti juttatással visszaélés vétsége és hamis magánokirat felhasználásának vétségében mondta ki bűnösségüket. Erre és az idő múlására tekintettel az ítélőtábla enyhítette a vádlottak büntetését. Az elsőrendű vádlott szabadságvesztését például 7-ről 4 évre, másodrendű vádlott esetében 3 évre, harmadrendű vádlott esetében 2 év 6 hónapra, és így tovább.

A fészekrakós csalásban több száz ember vett részt, és hosszú időre rányomta a bélyegét az ország egyik legnagyobb lakótelepére.

A csalások következtében ugyanis sokszor olyan mélyszegénységben élő emberek költöztek fel faluról a városi lakótelepre lakni, akiknek teljesen új volt ez a környezet, sehogy sem ismerték ki magukat, és ez nekik és az új szomszédaiknak is problémás volt.

Lakótelep Miskolcon.
photo_camera Lakótelep Miskolcon. Fotó: Vajda János

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlottak a „fészekrakó” hitel biztosította lehetőségeket kihasználva, és azzal visszaélve ingatlanokat vásároltak és értékesítettek, illetve közreműködtek az adásvételi szerződések megkötése, és a hitelfelvételek során. Az ügy 8 fő vádlottja között szerepelt 

  • ügyvéd,
  • az OTP lakossági hitelosztályának csoportvezetője, aki a hitelkérelmek engedélyezését végezte,
  • ingatlanértékbecslő,
  • a hitelügyintézés technikai lebonyolítását végző személyek,
  • valamint 2 felhajtó is, akik egyrészt eladásra kínált ingatlanokat, másrészt olyan, többgyermekes családokat kutattak fel, akik jogosultak voltak fészekrakó hitelre.
  • A további vádlottak hitelfelvevők, eladók, valamint hamis munkáltatói igazolást kiállító személyek voltak.

A 8 fő vádlott által elkövetett csalássorozat úgy valósult meg, hogy az ingatlanok értékesítése során az adásvételi szerződésben az eladóknak ténylegesen átadott vételárnál magasabb összeget tüntettek fel, és az így elért különbözetet osztották szét egymás között.

Az ingatlanok vételára részben „fészekrakó” hitelből, részben pedig a fiatalok otthonteremtési támogatásából tevődött össze.

A felhajtó személyek egy ingatlanértékbecslővel is megállapodtak, aki az ingatlanok forgalmi értékét minden esetben az adásvételi szerződésben megjelölt összegben állapította meg.

Az eladókat szintén a felhajtók győzték meg arról, hogy az adásvételi szerződésbe a valós vételártól magasabb, az otthonteremtési támogatás összegével megemelt vételár kerüljön. Amennyiben pedig ehhez az eladók nem járultak hozzá, úgy kettős értékesítés történt, az ingatlant először egy, a vádlottak által ismert stróman vette meg, majd az ingatlant továbbértékesítették a hitelfelvevő részére, már magasabb vételáron.

A felhajtók által felkutatott hitelfelvevők általában két-három gyermekes, jövedelemmel, munkaviszonnyal nem rendelkező, mélyszegénységben élő családok voltak, akiknek kizárólag az volt a fontos, hogy „ingyen lakáshoz jussanak”.

A fő vádlottak ezt kihasználva valótlan tartalmú adásvételi szerződéssel és hamis munkáltatói igazolással együtt nyújtották be a hitelkérelmeket a pénzintézethez. A hitelügyintézés során pedig a beépített pénzintézeti személy működött közre a hitelkérelmek gyors, gördülékeny elbírálásában. A hitelfolyósítást követően először az eladók kapták meg a valós vételárat, az ezt meghaladó különbözetet pedig a fő vádlottak osztották szét egymás között.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.