Leszállt az órahiba miatt rossz pályára állt Boeing űrhajó

tudomány
2019 december 22., 14:12

Sikeresen földet ért a Boeing Starliner tesztűrhajója az új-mexikói sivatagban – közölte az amerikai űrhajózásai hivatal (NASA) vasárnap. A tesztűrhajó a hadsereg White Sands Rakétakísérleti Telepére érkezett még sötétben, napfelkelte előtt. Így ért véget két nap alatt az egy hétnél hosszabbra tervezett repülés, miután a Starlinernek nem sikerült a tervezett pályára állnia.

A Boeing CST-100 Starliner tesztűrhajó parancsnoki székében egy Rosie the Rocketer (Rosie, a rakétaszakértő) nevű bábu ült, vele együtt visszajutottak a karácsonyi ajándékok, a ruhák és az élelmiszer, amit az ISS-re kellett volna szállítani. A Starliner az első olyan, űrhajósok szállítására szolgáló jármű, amelyet arra terveztek, hogy az űrutazás után a Földön landoljon.

A Starlinert sikeresen indították el pénteken személyzet nélkül Floridából, de az egyik hajtómű időzítési hibája miatt nem tudott arra a pályára állni, amelyen az űrállomáshoz csatlakozhatott volna. Amikor észlelték a problémát, a földi központ szakemberei megpróbálták átvenni az irányítást. A jelek azonban késve érkeztek és nem sikerült időben elindítani a manővert. Az űrhajó közben annyi üzemanyagot használt el, hogy már nem maradt elég újabb péályamódosításra, és az ISS befogására.

A misszió majdnem 50 órán át tartott, eközben az űrhajó 33-szor kerülte meg a Földet. A NASA és a Boeing vezetői szombaton közölték, hogy vizsgálják a kudarc okait. A Boeing űrjárművét azért tervezték, hogy a NASA asztronautáit az ISS-re szállítsa. Amennyiben meg kell ismételni a tesztrepülést, az jelentősen késleltetheti a NASA menetrendjét, és súlyos dollármilliókkal növelné a program költségeit. (MTI)