Deutsch: Egyre messzebb kerül egymástól a Fidesz és az Európai Néppárt

POLITIKA
2019 december 23., 10:11

Heteken belül eldőlhet, marad-e az Európai Néppárt tagja a Fidesz - írja a Magyar Nemzet. A Fidesz tagságát a magyar jogállamisággal kapcsolatos problémák miatt hónapokkal ezelőtt függesztették fel a Néppártban, és kijelöltek egy 3 befolyásos néppárti politikusból, a belga Herman van Rompuyból, a német Hans-Gert Pötteringből és az osztrák Wolfgang Schüsselből álló tanácsot a helyzet vizsgálatára.

A Magyar Nemzet szerint ez a tanács 2020 elején hozza majd nyilvánosságra vizsgálatának eredményét, és ez lesz a hivatalos néppárti álláspont is, erre pedig majd a Fidesz is reagálni fog valamit.

Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője a hétvégén arról beszélt a Hír TV-ben, hogy a Néppárt által képviselt politikai álláspontok nem túl szívderítők.

„A személyes véleményem szerint ez az irány a Fidesz álláspontjától egyre távolodó irány” - mondta.

A politikus reagált arra is, hogy Manfred Weber korábban azt mondta, ő nem látná szívesen viszont a Fideszt a Néppártban, méghozzá ezt: „Weber a frakcióvezetőségénél fogva nem választott tagja a néppárti elnökségnek, ott nem megmondóember vagy meghatározó személy”.