Vesztett a bíróságon a hiú francia séf, aki beperelte a Michelin-kalauzt, mert elvettek tőle egy csillagot

gasztronómia
2019 december 31., 14:09

Az év utolsó napján ért véget egy meglehetősen méltatlan francia történet, melynek egy hiú séf, Marc Veyrat és a Michelin-kalauzt készítő szakemberek voltak a főszereplői. Veyrat azért ment bíróságra, mert azt akarta, ítélet kötelezze arra a kiadót, hogy indokolják meg, miért vettek el tőle egy Michelin-csillagot (az éttermének összesen három volt, abból lett a döntés után kettő). 

Marc Veyrat francia séf és a Michelin-baba a kalauz 2018-as franciaországi díjátadóján. Veyrat 2019-ben beperelte a Michelint,.
photo_camera Marc Veyrat, amikor még szerette a Michelint Fotó: JACQUES DEMARTHON/AFP

Kedden aztán a bíróság ítéletet hozott, elutasították a séf kérését - erről az AFP hírügynökség számolt be. Az indoklás szerint Marc Veyrat nem tudta meggyőzően bizonyítani, hogy bármiféle kára származott volna abból, hogy vendéglőjét leminősítették. Étterme, a Francia Alpokban található Maison des Bois még 2019 januárjában vesztette el egyik csillagát. A döntést Veyrat tévedésnek minősítette. 

A séf azt követelte, a Michelin-kalauz bíráit kötelezzék arra, hogy adják át neki jegyzeteiket. Ha a bíróság ebbe belement volna, az valószínűleg lavinát indított volna el a fine-dining univerzumban, ahol Veyrat-n kívül is elég sok sértett séf van. 

A 69 éves séf azt állította, miután megfosztották a csillagtól, depressziós lett. Pénzt nem akart, csak egyetlen jelképes eurós kártérítést kért. Mindhiába.

Az étteremkalauz igazgatója, Gwendal Poullennec márciusban egyebek között azzal magyarázta döntésüket, hogy az étlapon található fésűskagyló helyett a Genfi-tóból származó menyhalmájat tálaltak fel, és brit cheddar sajtot tettek az egyik ételbe, holott Veyrat folyton azzal henceg, hogy csak szülőföldjén készített sajtokat használ. 

A fekete fedora kalapjáról közismert Veyrat egy síbaleset miatt kilenc évig feladni kényszerült munkáját, majd visszatérése után nem sokkal étterme tűz martaléka lett. Három évvel később azonban már Michelin-csillagot kapott.
Richard Malka, a Michelin-kalauz ügyvédje szerint a bírósági döntés megerősítette a bírálat jogának szabadságát és azt, hogy a Veyrat által előadott sérelem "képzelt és alaptalan volt".

Veyrat a tárgyalás után azt mondta az AFP tudósítójának, hogy nincs szüksége a Michelin elismerésére. "Nincs szükségünk rájuk. Soha nem voltunk még ennyire tele. Még karácsony és újév között is minden asztalunk foglalt". Sőt, már ott tart, hogy kijelentette, reméli, hogy az összes csillagát elveszik.

A séfet néhány nappal novemberi meghallgatása előtt válogatta be a Gault & Millau kalauz az haute cuisine 10 halhatatlan alakja közé.

(AFP, MTI))