Magyarul is megszólalt az újévi beszédében az ukrán elnök

külföld
2020 január 01., 14:58

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök magyar szavakat mondott első, államfőként elmondott újévi köszöntő beszédében, amiben összefogásra biztatta honfitársait a köztük lévő különbségek ellenére.

link Forrás

A kedd éjfél után sugárzott beszédében Zelenszkij arra kérte az ukránokat, hogy őszintén gondolkodjanak el azon, kik ők, majd példaként felsorolt számos tipikus élettörténetet. Ezek között említett volt fizikust, aki Olaszországban mosogat, egykori luhanszki tanárt, aki két évig taxisofőrként dolgozott, majd visszatért a kelet-ukrajnai megyébe, egy számítógépes szakembert, aki arról álmodik, hogy elhagyja a hazáját, és egy krími lakost, aki mindent elvesztett a félsziget Oroszország általi elcsatolásakor és új életet kezdett Harkivban.

Majd rátért a különböző nyelveket beszélőkre, köztük példaként hozva fel Beregszász lakóját, aki - mint magyarul mondta -, „őrzi anyanyelvét”. Azt mondta, mindannyian ukránok, „nem tökéletesek és nem szentek, pusztán csak emberek”. „Nincs olyan a mi útlevelünkbe írva, hogy rendes vagy rendetlen ukrán” - jegyezte meg.

Hangsúlyozta, hogy a különbözőségek ellenére egyformán tiszteli mindenki a nemzet nagyjait, és ez az, ami egyesíti az ukránokat: ugyanúgy örülnek egy gyermek születésének, és „éppúgy sírtak az örömtől orosz- és ukránajkúak, amikor az Oroszországban bebörtönzött haditengerészek más foglyokkal együtt hazatérhettek”.

Történelmünkben nem kevés olyan epizód van, amely minket egyesít. Időszakonként megtanultunk egységben élni” - emlékeztetett. Végezetül arra kérte az ukránokat, hogy egymás iránt legyenek tisztelettel, tekintettel az egymás közti különbségekre.

Szeretni Ukrajnát azt jelenti, hogy szeretni minden ukránt, bármely sarkában is született országunknak” - tette hozzá Zelenszkij.

Az ukrán elnök beszédére Szijjártó Péter külügyminiszter azzal reagált, hogy fontos és szép gesztusnak tartják, hogy az ukrán elnök magyarul is beszélt újévi köszöntőjében, egyben remélik, hogy „szavait mihamarabb tettek is követik, és az ukrán parlament úgy módosítja majd az oktatásról és a kisebbségi nyelvek használatáról szóló törvényeket, hogy azzal visszaadják a kárpátaljai magyaroktól korábban elvett jogokat”. (MTI)