„Ján Kuciak megölésével akart példát statuálni a gyilkosság megrendelője”

bűnügy
2020 január 15., 18:20

Egy volt szlovák titkosszolgálati vezető vallomásában az állította, hogy a Jan Kuciak oknyomozó újságíró és barátnője megölésével vádolt nagyvállalkozó azért rendelte meg a gyilkosságot, hogy ezzel példát állítson a többi, utána szaglászó újságírónak - írja az MTI a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség információ alapján. 

Peter Tóth, a szlovák titkosszolgálat egykori vezetője a szerdai tárgyaláson azt mondta, hogy a gyilkosság megrendeléssel gyanusított  Marián Kocner gyűlölettel beszélt Kuciakról, mert meggyőződése volt, hogy a fiatal újságírót valaki ráuszította.

Tóth szerint a nagyvállalkozó egy alkalommal azt mondta: jó lenne egy újságírót megölni, mert akkor a többiek megijednének.Peter Tóth a kilencvenes évek második felében liberális újságíróként vált ismertté, később pedig a Dzsurina-kormány alatt a titkosszolgálat vezetőjévé nevezték ki. Most azért szerepel a tanúk között, mert Kocner ismerőse volt, sőt együtt állítottak össze egy listát arról a 28 újságíróról, akiknek megfigyeltetésére megbízást adott neki a nagyvállalkozó. Tóth biztosan állítja, hogy a bűncselekményt Kocner tervelte ki és adta parancsba Alena Zsuzsová-nak a gyilkosságot, aki összekötő szerepet játszhatott a megrendelő és az elkövetők között. 

Kuciakot és barátnőjét két évvel ezelőtt gyilkolták meg Nagymácsédon lévő családi otthonukban, ami hatalmas indulatokat váltott ki az országban. Az ügy tárgyalása hétfő óta tart. Kocnert az újságíró megölésén kívül egy korábban elkövetett másik gyilkossággal, illetve többrendbeli engedély nélküli fegyvertartással vádolják.

Az ügynek további négy vádlottja van:  Tomas Szabó és társa, Miroslav Marcek,akik már korábban beismerték, hogy elkövették a gyilkosságot, valamint Alena Zsuzsová, aki valószínűleg az összekötő volt. A negyedik vádlott, Andruskó Zoltán, aki ugyancsak közvetített a gyilkosság megrendelésében, őt már egy másik tárgyaláson 15 év letöltendő börtönbüntetésre ítélték.