Mintha kilépnénk az EU-ból, aztán Orbán egyik lánya hozzámenne egy svéd szociáldemokrata félvérhez és kiköltöznének Romániába

külföld
2020 január 16., 17:23
comments 175

A brit bulvárlapok csütörtöki vezető anyagai a következő témákról szólnak: 

  • Bár Meghan hercegné már Kanadában van Archieval, a Királyi Csecsemővel, Harry herceg nem utazott utána.
  • Meghan hercegné nem vitte magával a kisfiát, amikor elment feministáskodni a városba, hanem a Vancouver Island-i birtokukon hagyta a dadával.
  • Miközben Meghan hercegné feminista aktivistáskodásba kezdett Kanadában, Harry herceg az egyik igazi brit sport, a rugby világbajnoki sorsolásán volt díszvendég Londonban.
  • Harry herceg régi barátai ki vannak bukva azon, hogy miután terhes lett a felesége, Harry a nő miatt elhanyagolta őket. Egy amerikai nő miatt!
  • Harry herceg régi barátai ki vannak bukva azon, hogy barátjuk a régi jó angol szórakozások (=zárt férfiközösségben bonyolított piálás vidéki udvarházakban) helyett Hollywoodi arcokhoz törleszkedik.
  • És olyanokhoz, mint Serena Williams. (= Aki nem elég, hogy amerikai is, de a tetejébe fekete.)
  • De még egy híres rugbys is azt mondja, hogy Harry jó arc.
  • Egy kanadai bulvárlap publicistája azt írta, tehát egész Kanada azt gondolja, hogy a brit királyi család nekik csak ne passzolja le a haszontalan hercegeket.

A külső szemlélő első, majd második, sőt harmadik blikkre sem igazán érti, hogy mi ez az egészen elképesztő méreteket öltő, ízlés szerint médiaviharként, társadalmi vitaként vagy hisztiként is értelmezhető felbuzdulás Nagy-Britanniában akörül, hogy egy, a trónra teljesen esélytelen herceg meg a felesége nem akarnak annyi hivatalos ünnepségen részt venni, mint eddig, és az év egyik felében Kanadában szeretnének lakni.

photo_camera Fotó: TOLGA AKMEN/AFP

A jelenség vizsgálatára azért ideális a mai, csütörtöki nap, mert ma és tegnap igazából nem történt semmi lényeges az ügyben. Ha nem is volt teljesen eseménytelen az elmúlt 24 óra - a hercegné például most ment el először bárhová, mióta Kanadában utazott, a férje meg a Vihar kitörése óta először akciózott a nyilvánosság előtt a királyi család hivatalos képviseletében - de lényeges új esemény mégsem történt, fordulat meg főleg nem. 

A témát mégis a legfontosabbként tálalják és a keretezése is ugyanaz, mint az utóbbi 8 napban volt, a Botrány kitörése óta: a gyanús, elvált, amerikai nő kifordítja magából a jóravaló brit herceget, aki a kedvéért feladja a szokásait és megtagadja a hazáját. Na de hogyan került már-már az áldozat szerepébe az a Harry, aki eddig hagyományosan a királyi család elfajzott fekete bárányaként szerepelt a hírekben? És egyáltalán, mi ez a tömeghisztéria?

Úgy tűnik, hogy az egész bizarr jelenség kulcsa egy, a Sun című bulvárlap egyik szerkesztője által pár napja kitalált szörnyű öszvérkifejezés, a Meghan és a Brexit szavak perverz aktusából született korcs, a 

Megxit.

Egyre inkább úgy tűnik, hogy ez a szó nem az a felszínes szellemeskedés, aminek először tűnt - és aminek a szerzője minden bizonnyal szánta - hanem a jelenség lényegét ragadja meg.

Azt, hogy a briteket miért érdekli ennyire ez a - külső szemmel, valljuk be, kissé vérszegény, a prominens tagjai között házasságtörőket és kiskorúakkal szexelőket is felvonultató brit királyi család hagyományaihoz képest pedig kifejezetten halvérű - botrány, talán Meera Selva, az oxfordi egyetem médiaoktatója fogalmazta meg a legfrappánsabban a New York Times kérdésére:

"A Brexittel Nagy-Britannia úgy döntött, hogy elhagyja az Európai Uniót, a Megxit esetében pedig az okoz ekkora felháborodást, hogy valaki úgy döntött, hogy elhagyja Nagy-Britanniát. Harry azért megy el, mert nem tetszik neki, amit Nagy-Britanniában lát. Ez az az üzenet, amit a britek most nem szeretnének meghallani."

És valóban. Jó pár elemzés szól arról, hogy a Megxit esetében lényegében ugyanazok a kérdések és problémák kerülnek elő, mint a Brexitnél: hogy milyen társadalmat szeretnének a britek: kozmopolitát vagy nacionalistát, nyitottat vagy bezárkózót, progresszívat vagy konzervatívot.

(Nem jelentéktelen elem, hogy az öszvérszóban a feleség, nem pedig a férjé vagy mindkettejüké szerepel. A bulvárlapok által tolt narratíva fontos része, hogy a rossz szellemnek az amerikai nő legyen beállítva. Aki eszerint azt a Harryt vezetné pórázon, akivel kapcsolatban egész életében az volt a legjellemzőbb bulvárpanasz, hogy túlzottan is önfejű.)

Nem véletlen, hogy a vélemények demográfiailag is hasonlóan oszlanak meg, mint a maradás vagy lelépés ügyében: a közönség fiatalabb, inkább remain-szavazó része a fiatal házaspárral szimpatizál inkább, míg a távozáspárti idősebbek Erzsébet királynő pártját fogják jellemzően.

Ennek a megértéséhez fontos észben tartani, hogy a királyi család, hiába tűnnek sokszor olyannak, mint valami Győzike- vagy Kardashian-típusú valóságsó szereplői, és hiába mulat rajtuk az elképedt külföldieken felül sok brit is, furcsa módon mégis a nehezen vagy sehogyan sem definiálható „britséget” jelképezik nagyon sokaknak, bármit is jelentsen a kifejezés. Ilyenkor derül ki, hogy még az olyan britek nem kis részének sem, akik amúgy kifejezetten kritikusak velük szemben. Olyanok ők, mint egy rakás két lábon járó korona, jogar, palást és országalma. De mivel nem tárgyak, hanem emberek, a korona csalja a feleségét, a jogar a testőrével kavar, a palást milliárdos cimborájával gyereklányokat visz ágyba. De ettől még megmaradnak emberek által eljátszott uralkodói jelvényeknek.

Nem véletlen, hogy komoly formában sosem kérdőjelezte meg senki, hogy biztosan közpénzből kell-e eltartani egy saját jogon dúsgazdag, a bulvárlapok megtöltésén kívül semmiféle érdemi közfunkcióval nem rendelkező családot. A bulvárlapok megtöltése ugyanis nemzeti mentálhigiénés szempontból igenis lehet közfunkció.

Ennek a britséghordozásnak a része például az is, hogy a Harry típusú rosszfiúk is a jellemzően bulvárlapokban kibomló narratíva részei. Ő például - részben azért, mert eleve tudni lehetett, hogy sosem lesz belőle király - az őszinte, mesterkéletlen, ami a szívén, az a száján típusú, excentrikus brit szerepét töltötte be a nagy népszórakoztató darabban. Ő volt a britségnek az a képviselője, aki „pakinak” nevezte a pakisztániakat, kiskorúként nyilvánosan részegeskedett, füvet szívott, puszta kézzel támadt paparazzikra és viccből náci egyenruhát húzott a jelmezbálban. 

Akkoriban még ostorozta ezért a bulvársajtó, de keresztre azért nem feszítette, hiszen ezek a rendszeren belül értelmezhető húzások voltak és valakinek eleve el kellett játszani a vadóc szerepét. Az viszont már nem értelmezhető, ha régi jó korhely Harry egyszer csak azt vágja az alattvalók arcába, hogy ez a 2020-as Nagy-Britannia nem feltétlenül az a hely, ahol egy érzékeny, normális életre vágyó, nyitott szellemű herceg élni szeretne. És hogy a pofon még csípősebb legyen, a kegyetlen herceg új lakóhelyéül pont a korona egykori hal- és vadbőrszagú gyarmatát, Kanadát választotta. A liberális bezzegországot. 

Igazából persze nem emigrálni tervez a házaspár, csak meg akarják osztani az idejüket a két ország között, de egy ilyen kultúrharcos sztorinál a valódi részletek és árnyalatok a legkevésbé fontosak.

Ez a sztori ugyanis igazából nem más, mint vegytiszta kultúrharc. Az egyik oldalon áll a britség, bármit is jelentsen ez, a sosemvolt idők utáni vágyakozás és a bezárkózás igénye, a másikon egy fekete anyától és fehér apától származó nő és egy fehér királyi sarj párosa, egy kozmopolita, a világban ide-oda röpködő,  a hátterükhöz képest kifejezetten modern család, ahol a nő ráadásul feminista, önbizalommal teli és jó fellépésű.

A közönség egyik fele friss, korszerű példának látja őket, olyan családnak, akik a bosszúszomjas sajtó és a begyöpösödött királyi család elől menekülnének. A másik fele szerint puhányok, akik úgy akarják élvezni a királyi házhoz való tartozás előnyeit, hogy nem akarják vállalni az azzal járó felelősséget és Hollywoodért cserben hagyják a királynőt és az országot.

Azoknak, akik az utóbbi állásponthoz húznak, külön arculcsapás, hogy a házaspár kulturálisan legalább annyira kötődik a konzervatívabb britek egy része által lenézett Egyesült Államokhoz, mint  Britanniához és másik otthonául az egykori koronabirtok Kanadát választották. 

Olyan ez a helyzet, mintha mintha Magyarország kilépne az EU-ból, aztán Orbán Ráhel elválna Tiborcz Istvántól, majd hozzámenne egy félig fekete svéd szociáldemokratához és kiköltöznének Romániába

Az angol hagyományőrzők a pár esküvője óta nem térnek magukhoz, hiszen eleve milyen brit királyi esküvő az, ahol elhangzik a Stand by me és egy fekete lelkész egy stand up komikus stílusában tart szentbeszédet Martin Luther Kingről.

A grandiózus hiszti intenzitáshoz az is erősen hozzájárult, hogy a házaspár fel merte venni a kesztyűt a mindenható brit bulvársajtóval. Magyarországról internet ide vagy oda, nehéz átérezni, micsoda hatalomnak számítanak ott a bulvárlapok, amik az egyik oldalról megkapják a sajtónak járó teljes alkotmányos és gyakorlati védelmet, cserébe a NER sajtóhiénáinak százszorosát kitevő elánnal tesznek tönkre embereket, hallgatnak le telefonokat és folytatnak rasszista ízű kampányokat a nekik nem tetszők ellen. Ezért van az, hogy bár közel sem kap tőlük annyit, mint a felesége, a mostani tombolásban azért Harrybe is bele-belemarnak

Itt áll az ügy most, és a fentiek miatt jó eséllyel nem fog túl hamar elcsitulni, hiszen az értelmetlen kultúrharc egyik legjellemzőbb tulajdonsága, hogy szinte bármeddig el lehet húzni. 

Gondoljunk mondjuk arra, hogy Magyarország fővárosában 2020-ban adnak át egy 100 méter hosszú, ötmilliárd forintból készült árkot a 100 éves Trianoni béke emlékére, tönkretéve a város egyik legfontosabb, tüntetésekre és filmforgatásokhoz használt pontját.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.